Elhunyt Lippai László
Madách Színház társulatának tagját hosszú, súlyos betegség után szerda hajnalban érte a halál.
Madách Színház társulatának tagját hosszú, súlyos betegség után szerda hajnalban érte a halál.
Ma van az anyanyelvek nemzetközi napja. 1999-ben az UNESCO közgyűlése döntött arról, hogy minden év február 21-én emlékezzenek meg a Föld nyelvi sokszínűségéről, illetve a veszélyeztetett nyelvekről. A jeles nap apropóján Nyíri Péterrel, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatójával beszélgettünk.
A Móra Ferenc Novellaelemző és Fogalmazás Verseny 30. évfordulóját tartották meg február 18-án pénteken, amely rendhagyó irodalomórával kezdődött, s tiszteletét tette maga Dragomán György is.
Csendes Ramóna és Kovács Apollónia amatőr festőművészek, költők közös kiállítása nyílt meg csütörtökön a Marcal étteremben.
A Magyar Széppróza Napja alkalmából különleges programokkal várja az érdeklődőket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.
Kedd délelőtt Fásy Ádám, a Munkácsy-kiállítás PR-menedzsere köszöntötte a tárlat harmincezredik látogatóját az Esterházy-palotában. A szerencsés ezúttal az Olaszországban élő, bősárkányi származású Szabó Zsuzsanna volt, aki az életre szóló élmény mellett egy képeskönyvvel és egy bögrével lett gazdagabb.
A cselekmény évezredekkel előzi meg a közkedvelt és kultikus filmtrilógia történetét.
Három évtizede, az akkor szárnyát bontogató Szalkai Károly festőművész grafikai kiállításával nyílt meg a (VOKE) Arany János Művelődési Házban, a Szárnyaskerék épületben az Arany Galéria. Az azóta eltelt évek alatt 300 tárlatnak és 400 előadásnak adott helyet a művelődési ház.
Teltházas koncertre készül szerda este a Győri Filharmonikus zenekar, ezúttal Rick Wakemannel, a legendás Yes együttes billentyűsével lépnek színpadra, ahol a 72 éves művész szerzeményeiből és néhány világhírű rock, pop és beat együttes átdolgozott dalait játsszák majd el a nagyérdeműnek. A koncert főpróbáját kedd este tartották a Richter-teremben.
Lengyel magángyűjteményből vásárolta meg Pákh Imre műgyűjtő a Húsvéti locsolkodás című festményt, melyet kedden állítottak ki az Esterházy-palotában látható Munkácsy-kiállításon.