Az ETO nyert, a Gyirmót kiesett
Szombaton rendezték a labdarúgó MOL Magyar Kupa harmadik fordulóját. Mindkét győri csapat idegenben lépett pályára.
Szombaton rendezték a labdarúgó MOL Magyar Kupa harmadik fordulóját. Mindkét győri csapat idegenben lépett pályára.
Ferencváros csütörtök este bravúros, 1-0-s győzelmet aratott a francia bajnokság előző kiírásban harmadik AS Monaco otthonában a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek második fordulójában, így százszázalékos teljesítménnyel vezeti a H jelű négyest.
Akárcsak egy héttel ezelőtt a Trabzonspor ellen, az AS Monaco otthonában csütörtökön (ma) sorra kerülő Európa-liga csoportmérkőzésen is támadó felfogású összeállításban küldi csapatát pályára Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Távozik Varga László a Credobus Mosonmagyaróvár vezetőedzői pozíciójáról.
A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a PMFC gárdáját fogadta hazai pályán az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata, ahol hiába alakított ki sok helyzetet, ezek mind kimaradtak, a Pécs pedig egy fejesnek köszönhetően elvitte a három pontot.
A paksi klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy az egykori válogatott támadó elfogadta az neki tett ajánlatot és marad a tolnai egyesületnél.
Pénteken hivatalosan is felavatták az idei labdarúgó-világbajnokság utolsó stadionját, a tornán tíz mérkőzésnek, közte a döntőnek is otthont adó Lusail Stadiont.
Sorozatban a negyedik idényben szerepel valamelyik nemzetközi kupasorozat főtábláján a Ferencváros futballcsapata, amely hazai pályán, a török Trabzonspor ellen aratott bravúros, 3-2-es győzelmet az Európa-liga idei csoportkörének első fordulójában!
A szlovák élvonalbeli DAC hároméves szerződést kötött Vitális Milánnal, az ETO FC focistájával, aki a jelenlegi idényt még Győrben fejezi be, azt követően távozik a dunaszerdahelyi klubhoz.
Menesztették Domenico Tedescót, a három magyar válogatott játékossal felálló RB Leipzig focicsapatának vezetőedzőjét. A német együttes 4-1-es vereséget szenvedett otthon az ukrán Sahtar Donecktől a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi játéknapján.