Búcsúzik az ETO-tól a legenda
Hivatalossá vált, hogy Priskin Tamás, a klub ikonikus alakja utoljára a vasárnapi, szezonzáró bajnoki mérkőzésen ölti magára a zöld-fehér mezt.
Hivatalossá vált, hogy Priskin Tamás, a klub ikonikus alakja utoljára a vasárnapi, szezonzáró bajnoki mérkőzésen ölti magára a zöld-fehér mezt.
Nemcsak remek focista, hanem kitűnő tanuló is Vida Boglárka, az élvonalban szereplő ETO FC Győr női csapatának játékosa. A 19 esztendős futballista a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karára jár, agrármérnöknek tanul. Nem véletlen, hogy ez az álma, a családjából ugyanis az édesapja, valamint a testvére is a mezőgazdaságban tevékenykedik.
A Magyar Labdarúgó Szövetség határozata értelmében változik a vasárnapra tervezett ETO-s focidélután menetrendje. Mind a női, mind a férfi találkozó kezdési időpontja, ezzel együtt bajnokaink köszöntése is új időpontban lesz.
Ünnepi focidélutánra várják az ETO szimpatizánsait vasárnap délután. A nagymúltú győri klub az 1963-as, 1983-as és 2013-as bajnokcsapatot ünnepli, emellett egy sporttörténeti pillanat részesei is lehetnek a kilátogatók, hiszen hazánkban először olyan kettős mérkőzés lesz az ETO stadionban, amelyen előbb az NB I-es női csapat, majd az NB II-es férficsapat lép pályára.
Fantasztikus siker előtt áll az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata, hiszen egy lépésre van attól, hogy idén is bajnoki döntőt játszhasson.
Sajtóhírek szerint a Kisvárdában remeklő, ám a MOL Fehérvárnál kegyvesztett Claudiu Bumba az idény végén klubot vált és várhatóan az ETO FC Győrhöz igazol.
Szegeden lépett pályára a Gyirmót FC a Merkantil Bank Liga 37. fordulójában.
A DVTK otthonában mérkőztek meg a győriek a Merkantil Bank Liga 37. fordulójában.
Jubileumi esztendő az idei az ETO FC labdarúgócsapata számára, amely hatvan, negyven és tíz évvel ezelőtt is aranyérmes lett az élvonalban. Ebből az apropóból cikksorozatot indítottunk, amelyben bemutatjuk az 1963-as, az 1983-as és a 2013-as felejthetetlen siker hőseit.
Szabó Ottó neve összeforrt a Rába ETO-éval. 350 bajnoki mérkőzés és 69 gól fűződik a győri csatár nevéhez 1974 és 1990 között. A legendás labdarúgóval az adyvárosi Barátság parkban találkoztunk egy kis múltidézésre.