Hétfő estig tart a hétvégi kamionstop
A 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedése ma estétől tilos lesz a hazai utakon.
A 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedése ma estétől tilos lesz a hazai utakon.
Idősebb Merkely is a Szputnyik-vakcinát kapta meg, ahogyan neves professzor fia is korábban.
8897 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 989-en vannak lélegeztetőgépen.
Többféle arcát is megmutatja a március a következő napokban.
Kiszélesíti Magyarország a tavaly beindított együttműködését egy izraeli vállalattal, és ennek köszönhetően a jövőben már koronavírusteszteket is fognak gyártani Magyarországon.
Az optikák a koronavírus-járvány miatti lezárás idején is nyitva maradnak - erről adott ki tájékoztatást a Magyar Látszerész Szövetség szerdán.
2021-ben március 27-én este rendezik meg a Föld óráját - közölte a WWF Magyarország.
Oltással állítható meg a koronavírus-járvány, az átoltottság jelentheti a megoldást, a Magyar Honvédség oltóbuszokkal vesz részt ebben a programban - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Szolnokon.
A 9. héten országos átlagban tovább nőtt a koronavírus örökítőanyagának emelkedése a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A gyermekvédelmi gondoskodásban lévő gyerekek ma már nem nagy létszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél vagy lakásotthonokban élnek, így kisebb, szeretetteljes közösségbe kerülnek rögtön az után, hogy traumát éltek át. Azért, hogy a vér szerinti családjukból kiemelt gyermekek is családban nőhessenek fel, érezzék annak megtartó erejét, a nevelőszülői hivatást népszerűsítő kampányt indított megyénkben az itteni hálózatot működtető Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.