Háromnapos huszadika Győrött
Augusztus 18. és 20. között rendezik meg az immár hagyománnyá vált ünnepi rendezvénysorozat Marcalvárosban, a Szentlélek téren.
Augusztus 18. és 20. között rendezik meg az immár hagyománnyá vált ünnepi rendezvénysorozat Marcalvárosban, a Szentlélek téren.
A jövő szakképzési fellegvára épül a PÁGISZ iskolában, amit állami forrásból, 3 milliárd forintból modernizálnak. Erről Kara Ákos országgyűlési képviselő, a fejlesztés kezdeményezője számolt be a Győr+ Médiának. A politikus kiemelte, egy több százmillió forint értékű energetikai fejlesztés most is zajlik az iskolában, az új beruházás pedig a győri szakképzés központját varázsolja modernebbé. A PÁGISZ új épületszárnyat kap, újjáépülnek a sportpályák és a zöldfelületek is, a fejlesztés 2023. májusra készülhet el.
Több olvasónk jelezte a Katód és Holenda Barnabás utcák új társasházaiból, hogy gyerekekkel, babakocsival csak az úttesten, balesetveszélyesen tudnak közlekedni a kiserdő felé, ugyanis hiányzik a járda. Rózsavölgyi Lászlót, Marcalváros II. önkormányzati képviselőjét arról kérdeztük, hogy van-e megoldás a problémára?
Második hete dübörög a város legnépszerűbb nyári tábora a marcalvárosi kiserdőben. Az Építő Táborban, három turnusban, összesen 360 gyerek kapcsolódhat ki idén, igazi cirkuszi hangulatban.
Hétfőn elindult Győr legnépszerűbb nyári tábora, az Építő Tábor. A Covid miatt egy alkalom kimaradt, de egyébként évek óta táboroznak az iskolások a marcalvárosi kiserdőben, ahol mindig más tematika köré szerveződnek a programok. 2022-ben az Álomcirkusz a téma, a diákok igazi cirkuszi hangulatban tölthetik napjaikat az Apor Iskola szomszédságában. Három alkalommal, heti turnusban zajlik az Építő Tábor, ahol 360 gyerek kapcsolódhat ki tartalmasan, őket nevelők és diákmunkások is segítik a szünidei programok zökkenőmentes lebonyolításában.
Gyerekzsivajtól és nevetéstől volt hangos a Répce úti játszótér.
„VárosFa” néven indult el március elején a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az Országos Erdészeti Egyesület közös fenntarthatósági programja. A program két fázisában, összesen hétezer sorfával járul hozzá a hazai települések fásításához. Csütörtökön Dr. Dézsi Csaba András polgármester, Radnóti Ákos alpolgármester, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő segítségével ültettek el húsz darabot a marcalvárosi kiserdőben.
A városvezetés számára továbbra is fontos Győr egyik tüdejének, a marcalvárosi kiserdőnek a megóvása. A területen felmérték a faállomány, sok elöregedő egyedet találtak, ezért született döntés, hogy a kiserdőt facsemetékkel frissítik fel. Még a tavalyi év végén, közel másfél millió forintból, 47 új fát ültettek a területre, amit hivatalosan most mutattak be a sajtónak. Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő a helyszínen azt mondta, a jövőben is minden elkövetnek a kiserdő fejlesztése érdekében, míg Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő kiemelte, a terület Marcalváros kettő zöld szíve.
Jobb érzés buszra szállni Marcalváros 2-n, a lakótelep legforgalmasabb buszmegállóját ugyanis kibővítették és modernizálták. Erről a körzet önkormányzati képviselője beszélt a Győr+-nak.
Marcalvárosban a tavasszal felújított Vitorlák elnevetésű szökőkút esztétikus borítást kapott. A Győr-Szol szakemberei 3D-s fedéssel téliesítik Győrben azokat a köztéri szobrokat, amelyeknél szükséges a hideg elleni védelem - nyilatkozta a Győr+-nak Radnóti Ákos. Az alpolgármester arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban a kezdeményezésére több mint 20 szökőkutat újítottak fel a városban.