Kszel Attilával Maszk nélkül
Kszel Attila hosszú évek óta a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. Hol ilyen, hol olyan szerepben mutatja meg tehetségét. Mihályi Orsival pedig maszk nélkül beszélgetett...
Kszel Attila hosszú évek óta a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja. Hol ilyen, hol olyan szerepben mutatja meg tehetségét. Mihályi Orsival pedig maszk nélkül beszélgetett...
Kocsis Dénes harmadszor vendégszerepel a Győri Nemzeti Színházban, nemrég pedig vendégünk volt a Maszk nélkül című műsorban.
A győri közönség jól ismeri hangját, alakját. Hol kisebb, hol nagyobb szerepben immár 50 éve része a győri színház életének, Bende Ildikó. Érdemes ma színésznek lenni? Mi minden változott hatvan év leforgása alatt? Hogyan változik meg az élete egy színésznőnek, amikor eléri a legfőbb szerep az életében, az anyaság?
Fehér Ákosnak nem volt egyértelmű, gyermekként, hogy mit szeretne csinálni. Kiskorában rengeteget sportolt, igazából az tette ki ideje nagy részét. Nem igazán tudta mit is akar csinálni. Szülei természethez közeli emberek, így az agrármérnöki egyetemre került, amit nem érzett igazán a magáénak, és több tanára is figyelmeztette: nem biztos, hogy ez az ő útja.
Juhász Jázmin gyakorlaton volt a Győri Nemzeti Színházban. Bakos Kiss Gábor hívta őt ide a Kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézetből, hogy több szerepben lehetőséget adjon neki, hogy teljesíteni tudja a gyakorlatát és mind színészileg és emberileg is fejlődjön egyetemistaként.
Koppány Zoltánt mindenki ismeri Győrben. Számos kedves és nagyszerű szerepet eljátszott már 1987 óta. Ugyanis azóta tagja a Győri Nemzeti Színház társulatának, ahol igazi otthonra lelt.
A színház szerelmeseinek lesz igazán érdekfeszítő a Maszk nélkül legújabb adása, hiszen Mihályi Orsi Molnár Erik színművésszel beszélgetett, aki már igencsak korán megismerkedett a művészetekkel.
A színművész Pápán született és már gyermekként járt nagyszüleivel a Győri Nemzeti Színházban. Szerelem volt ez elsőre? Valószínűleg! Maszk nélkül, minden kiderül.
Pörneczi Attila tősgyökeres győri. A tánc művészetiben indult gyermekként, balett táncosnak tanult. Majd Debrecenbe került a Csokonai színházba, ahol táncosként 19 évesen megízlelte a szabadságot, és belekóstolt a színházi életbe.
Török András egyébként híd- és útépítő almérnökként végzett, majd színházi ügyeletes tűzoltó lett. De innen hogyan került a reflektorfénybe? Nos, ezekre is rákérdeztünk...