Elhunyt a fiatal magyar kézilabdázó
Daganatos megbetegedés következtében 28 éves korában elhunyt Selmeci Sarolta, a német TG Nürtingen kézilabdázója.
Daganatos megbetegedés következtében 28 éves korában elhunyt Selmeci Sarolta, a német TG Nürtingen kézilabdázója.
Jótékony adománygyűjtő teadélutánt nem tartottak, de a megyei kamara Női Vállalkozó Klubjának tagjai megvalósították az elképzelésüket, Blaha Lujza születésének 170. évfordulóján emléktáblát avattak pénteken a Király utcában.
Nyolcvankét éves korában szombaton elhunyt Jirí Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és a Sörgyári capriccio alkotója.
2013-ban hunyt el a tragikus balesetben Fűzy Ákos és Tapodi Péter.
Hatvannyolc éves korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László édesapja.
Meghalt 64 korában Jack Sherman, a Red Hot Chili Peppers együttes egykori gitárosa.
„Az államalapítás a mai napig tartó folyamat, amely 1000 éve csak elkezdődött, de nem ért véget. Valamennyi kor, valamennyi államvezetés, és mi mindannyian közösen veszünk részt az állam újra és átalakításában” – hívta fel az ünneplők figyelmét az augusztus 20-ai győri Bécsi kapu téren tartott megemlékezésen Rózsavölgyi László, önkormányzati képviselő.
1987. augusztus 20-án négy kenus lány mentésére érkeztek a tűzoltók a Mosoni-Duna gátjához. Sántha Ferenc alhadnagy és Sághi László alhadnagy a szolgálatát teljesítés közben, a mentés során vesztette életét.
Az áldozatok emléke előtt tisztelegtek vasárnap, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján a volt auschwitz-birkenaui náci német haláltáborban. Az idei megemlékezést a koronavírus-járvány miatt részben a világhálón szervezték Az idei megemlékezést a koronavírus-járvány miatt részben a világhálón szervezték.
A Gősi család számára 2000. július 29-én mintha megállt volna az idő. Húsz évvel ezelőtt ezen a napon kapták a hírt: imádott fiúk Korfun életmentés közben elhunyt. Zoltán hős volt, két ember is neki köszönheti életét, az övét pedig odaadott értük. Rá emlékezünk most.