Több mint 10 ezer hívást kaptak a mentők karácsonykor
Több mint 10 ezer hívást kaptak a mentők idén karácsonykor, ez jóval magasabb szám, mint tavaly ilyenkor volt - közölte a Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
Több mint 10 ezer hívást kaptak a mentők idén karácsonykor, ez jóval magasabb szám, mint tavaly ilyenkor volt - közölte a Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
Az angyalszárnyakat a rendvédelmi szervek képviselői idén is felvették, 85 fiatal álma vált valóra, a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. pedig biztosította az extra meglepetést.
Frontálisan karambolozott egy személyautó és egy tehergépkocsi a 82-es főúton, Bakonyszentkirály közelében. Egy sérültet feszítővágóval szabadítottak ki a tűzoltók.
Olvasónktól kaptuk a fotót, miszerint két rendőrautó és egy mentő is várakozik Győrben, a Bisinger sétánynál, Utánajártunk, mi történt.
Öten utaztak abban az autóban, amely lesodródott az útról, a kerékpárútra csúszott, majd felborult Fertőendréden.
Egy fiatal férfi a munkából hazafelé tartva lett rosszul Pakson egy parkban. Éjfél után érkezett hozzá segítség, a szemtanú elmondása szerint, csak amíg ő a helyszínen volt, legalább harmincan mentek el a férfi mellett, anélkül, hogy bárki segített volna.
Váltakozva halad a forgalom a Hűtőház utca érintett szakaszán.
Összeütközött két személyautó Sárkeresztes közelében, a 81-es főút Mór felé vezető szakaszán, a magyaralmási elágazásnál. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel hétfőn.
Összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi a 8207-es út Kisbér és Bakonysárkány közötti szakaszán. A helyszínre mentőhelikopter is érkezik.
A mentőknek kisebb sérülések, múló rosszullétek miatt kellett segítséget nyújtaniuk a Sziget fesztiválon, rendkívüli esemény nem történt - közölte az Országos Mentőszolgálat a szerdán véget ért rendezvény tapasztalatait összegezve az MTI-vel.