A kenyeret és a kézművességet ünneplik
Elkezdődött a Széchenyi téren a XIX. Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó. A hagyományoknak megfelelően megnyitóval vette kezdetét a csaknem 20 éves múltra visszatekintő rendezvényt.
Elkezdődött a Széchenyi téren a XIX. Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó. A hagyományoknak megfelelően megnyitóval vette kezdetét a csaknem 20 éves múltra visszatekintő rendezvényt.
Tizenegy ország részvételével nemzetközi miniszteri konferenciát szervezett pénteken Kranjban a szlovén Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Erdészeti Minisztérium, amelynek témája a nők helyzete a vidéki térségekben volt - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
Rendkívüli volt az érdeklődés az idei debreceni Farmer expo iránt: a pénteken véget ért 30. jubileumi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítást több mint harminc ezren keresték fel az egyetem Böszörményi úti campusán - jelezte a vásárzárást követően Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
Egyre kevesebben főznek be lekvárt és tesznek el gyümölcsöt télire a magas árak miatt. A tavaszi fagykárok szinte valamennyi gyümölcsöt érintették, leginkább a sárga és az őszibarackért kell többet fizetnünk mint tavaly . Az uborka sem olcsó, így aki kovászos uborkát szeretne készíteni szintén mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A zöldség- gyümölcs árakat a munkaerőhiány is drágítja.
A szántóföldi növények jó hozamai ellensúlyozták a termőterület csökkenését, az őszi búza és az őszi árpa aratása termésátlagrekorddal zárult – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Hazánkban idén 2200 gazda termeszt kemény munkával dinnyét a magyar fogyasztók számára, több mint 3700 hektáron.
Az előrejelzések szerint közvetlenül augusztus 20-a után kezdődhet a szüret a Pannonhalmi Borvidéken.
A tavaszi virágzáskori lehűlés és fagyok miatt idén – térségenként változóan – a kajszitermés 70-95 százalékos kiesése várható, derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. A klímaváltozás miatt hosszabb távon mindenképp szükséges új, ellenállóbb ültetvények telepítése, a fajtahasználat optimalizálása és a termesztés korszerűsítése.
Kigyulladt egy kombájn Lövő térségében, a 84-es főút mellett.
„Levegőhöz jutott az agrárium”- így fogalmazott a megyei agrárkamara elnöke, a hétvégén lezúdult átlagosan mintegy 80 milliméteres csapadékkal kapcsolatban.