Pénteken nyílik a babakiállítás
Három hétig látogatható a 27. Országos Baba, Mackó és Játékkiállítás, amely pénteken délután öt órakor nyílik meg az Széchenyi István Egyetem Könyvtárában és Levéltárban.
Három hétig látogatható a 27. Országos Baba, Mackó és Játékkiállítás, amely pénteken délután öt órakor nyílik meg az Széchenyi István Egyetem Könyvtárában és Levéltárban.
Lángh Ildikó termékeny évtizedet tudhat maga mögött, szinte nem telt úgy el nap, hogy ne festett, rajzolt, formázott volna. A megmunkált anyag pedig engedelmeskedett kezeinek, ennek bizonyítékai a révfalusi családi házat díszítő festmények, grafikák, textilszobrok, ikonok.
Hrabal óta tudjuk, hogy a sör a bizonyíték arra, hogy Isten szeret bennünket. Az idei Dráma a Szalonban című drámaíró verseny fiatal szerzői ezúttal az élet derűsebb oldaláról közelíthettek, hisz egy igazán férfias téma került az asztalra, pontosabban a sörcsapra. A 23. Győri Könyvszalon kiemelt eseménye ismét sikerrel szólította meg a műfaj szerelmeseit, péntek este megtelt a Nagyszínház.
Az alkotás nincs korhoz kötve, s kifejezetten érdekes a legkisebbek szemével látni a világot. Erre ad lehetőséget a Kovács Margit Iskolában megnyílt XXV. Csallóközi Színes Ceruzák című kiállítás.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, november 9-én bemutatja két részes Tranzit című estjét a Győri Balett. Az előadás több szempontból is különlegesnek ígérkezik: egyrészt nemzetközi koreográfusok készítik, másrészt szimfonikus balett felé fordul a társulat.
Szombat délután, a Magyar Ispitában nyílt meg a 2024-es Őszi Tárlat. A kiállításon 45 művész 62 alkotása látható négy teremben.
Régi hagyomány városunkban, hogy a nyugdíjas alkotók ősszel közös tárlaton mutatják be legújabb munkáikat. A hétfő délutáni megnyitóra megtelt a szabadhegyi József Attila Művelődési Ház az érdeklődőkkel, akik harminchat kiállító műveit csodálhatták meg. Az alkotások között láthatunk festményt, hímzést, tűzzománcot, üvegképet, fotót, babát és kötött játékfigurát, üvegékszert és fafaragást.
"A mi világunk 2024” címmel nyílt meg az Art World Hungary Egyesület művészeinek legújabb tárlata a vármegyei kamara székházában csütörtökön.
Muzsai Viktória kiállítása nyílt meg szerdán Gyirmóton, a Győri Szabó József Művelődési Házban. Az Ég és föld között, fotó és üzenet című önálló tárlata válogatott fotóit és a hozzájuk kapcsolódó üzenetét (esetenként másokét is) tartalmazza.
Radosza Attila képzőművész, a Széchenyi Egyetem, Művészeti Kar egyetemi docensének grafikai kamarakiállítása szeptember 20-án nyílt meg az egyetem Új-Tudástér Aula karzatán.