Nyílt nap a Barossban
Nyílt napot tartottak a Baross Gábor Közgazdasági Technikumban kedden. Bemutató órákkal és interaktív programokkal készültek az érdeklődő nyolcadikosoknak és a szüleiknek.
Nyílt napot tartottak a Baross Gábor Közgazdasági Technikumban kedden. Bemutató órákkal és interaktív programokkal készültek az érdeklődő nyolcadikosoknak és a szüleiknek.
Megkezdődtek városunkban a nyílt napok. A győri középiskolai intézmények képzési kínálatuk bemutatásával invitálják az általános iskolás diákokat és szüleiket rendezvényeikre, így tett csütörtökön a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum is. Látványos prezentációkkal, szakmai előadásokkal készültek az iskolában tanuló fiatalok és pedagógusaik azoknak, akik a jövőben szívesen a nagy múltú, „mórás” közösség tagjai lennének.
Fennállásának 55. évfordulóját ünnepli a Győri Távhőszolgáltató ez alkalomból különleges bejárásra csábította a sajtó képviselőit a Győr-Szol. A Rozgonyi utcai telephelyen szakavatott kollégák mutatták be a főerőművet, közelről láthatták az érdeklődők, hogy hol termelik meg azt a hőt, ami a távhőhálózaton és a hőközpontokon keresztül eljut a város 28 ezer lakásába. Az esemény után a kíváncsi látogatók, és a város iskoláiból érkező diákcsoportok is megtekinthették a komplexumot.
Nyílt napot tartottak a Győri Villamosipari Ágazati Képzőközpontban hétfőn délután.
A héten pénteken rendezték volna meg országszerte a Csónakházak Nyílt napját, amelyet azonban a várható rossz időjárás miatt több helyütt, így Győrben is elhalasztanak.
Ahogy azt már évek óta megszokhattunk, idén is rengetegen voltak kíváncsiak a győri katonák nyílt napjára, amely ebben az évben azért is volt különleges, mert az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred együtt várta az érdeklődőket a Pálffy Miklós Laktanyába.
A katonaság nyílt napjai országszerte hatalmas sikert aratnak, s nincs ez másként Győrben sem. Idén először ráadásul két alakulat is várja a látogatókat a Pálffy Miklós Laktanyába, szeptember 7-én 9 és 15 óra között.
A Győri Törvényszék június 6-án 10 és 11.30 között nyílt napot tart a jogi képviselő nélkül eljáró civil szervezetek részére.
Ragadj lapátot szeptember 13-án! Ezzel a jelszóval hirdeti meg idén első alkalommal a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Csónakházak Nyílt Napját, amelyhez természetesen a Graboplast Győri VSE is csatlakozott.
Nyílt napra várják az érdeklődőket szombaton a Matthias Corvinus Collegium győri központjában. Erről a központ illetékesei beszéltek a Győr + Médiának.