Az ország második legjobb szakközépiskolája
Győrben működik Magyarország három legjobb szakközépiskolája, ami nem csak a város, de az érintett intézmények számára is nagy büszkeség.
Győrben működik Magyarország három legjobb szakközépiskolája, ami nem csak a város, de az érintett intézmények számára is nagy büszkeség.
Idén ünnepli 30. évfordulóját az ENSZ gyermekjogi egyezménye, amelyet Magyarország is ratifikált. Ebből az alkalomból az SOS Gyermekfalvak társadalmi kampányban mutatja meg, hol vannak repedések az állami gondoskodás rendszerén és mit jelent szülők nélkül felnőni.
A Startup Campus szervezésében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával és szakmai partnerségével november 19-én a győri Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusára is megérkezik az ország első, kifejezetten középiskolásokat megszólító innovációs eseménysorozata a Startup Campus Innovációs Középiskolai Roadshow. A szervező Startup Campus az előadásokra és a workshopokra várja az innovatív ötletekkel, kezdeményezésekkel rendelkező, vagy a tudomány és a technológia világát érdeklő 14-20 év közötti fiatalokat.
A híres Európa-bajnok raliversenyző Győrbe látogatott el.
„Minden fiatal rendkívüli tehetségnek számít a programozás, robotika területén, aki ringbe szállt a World Robot Olympiad (WRO) világversenyen, a jövőben valószínűleg közülük kerülnek ki a legjobb mérnökök és informatikusok” - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön, a WRO magyar résztvevőit köszöntő beszédében.
A Gyárvárosi Általános Iskola (Győr, Vágóhíd u. 4. ) november 18 - tól ingyenes iskola előkészítő programmal várja minden hétfőn negyed 5-től 5 óráig az iskolába készülő óvodásokat 5 éves kortól.
A Győri Egyházmegye katolikus oktatási intézményei nyílt napokkal várják az érdeklődőket novemberben.
Az élet legtöbb területén jelen van az agresszió, a családban, a munkahelyen, az iskolában, a közlekedésben és a sportban is ott van az erőszak. Hogy ez milyen veszélyeket rejt, megelőzhető-e és hogyan, illetve milyen megoldási lehetőségek vannak, erre egy hiánypótló rendezvényen keresték a válaszokat szerdán, a kereskedelmi és iparkamarában.
Élményekben gazdag őszi kirándulást és bátorság-próbát szervezett a Győri Tanoda-Klub a püspökerdei kalandparkban.
Wolgang Amadeus Mozart apja, Leopold Mozart (1719-1787) 1756-ban készítette el a 18. század legjelentősebb német nyelvű tankönyvét vonós hangszerek használatához.