Letették az esküt a magyar olimpikonok
Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat.
Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat.
Az 1976-os montreali olimpián ezüstérmet szerző klasszis győri kajakosnak ami a szívén, az a száján. Azt mondja, nem tudott a jelölésről, de meglepődött, sőt kicsit meg is hatódott rajta.
Június 30-án lezárult az olimpiai kvalifikációs időszak, melyben összesen 20 magyar atléta tudta biztosítani a helyét a XXXIII. nyári olimpiai játékokra.
A városi sportágak budapesti olimpiai selejtezőjének szervezésével, a nézők számával és a versenyeket övező légkörrel is elégedett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetői mellett hat olimpiai bajnokot is fogadott.
Bebiztosította helyét a nyári párizsi olimpiai játékokra a Graboplast Győri VSE két kiválósága: Kopasz Bálint a kajakosok, Takács Kincső a kenusok mezőnyében állhat rajthoz.
Legsikeresebb olimpiai csapatsportágunkat, a vízilabdát nem csak a férfi és a női válogatottunk, hanem két játékvezető is képviseli a nyári ötkarikás játékokon Párizsban. Debreceni Nóra lett az első női bíró, akit Magyarországról kiválasztottak az olimpiai tornára.
Az egyik leghíresebb gyártó vadonatúj hajóval lepte meg a Graboplast Győri VSE olimpiai címvédő kajakosát, aki már becenevet is adott az új szerzeménynek.
Takács Kincső országkvótát szerzett a párizsi olimpiai játékokra, Kopasz Bálint pedig két aranyéremmel zárt a szegedi világkupán – sorban szállítják a sikereket a győri kajak-kenusok.
Bő három hónap múlva kezdődik a párizsi paralimpia, a kvótaszerzés utolsó hónapjaiban teljes erőbedobással versenyeznek a magyar sportolók, hogy nyár végén ők is ott lehessenek a francia fővárosban.