Rocky a Tatai-tavat is átúszta
Nemrég ért haza Törökországból Patkás Tomi Rocky, vasárnap már a Tatai-tó meghódításán dolgozott. Naná, hogy ez is sikerült a győri parasportolónak!
Nemrég ért haza Törökországból Patkás Tomi Rocky, vasárnap már a Tatai-tó meghódításán dolgozott. Naná, hogy ez is sikerült a győri parasportolónak!
Patkás Tamás a balesete után – ahogy ő mondja – nyomott egy reset gombot, és az úszásnak is köszönhetően új életet kezdett, tiszta lappal. A lábait elvesztette, kapott viszont egy örök szerelmet, a sportot. Nyílt vízi úszóként kemény próbákat állt ki, elképesztő akaraterejének köszönhetően teljesítette azt a kihívást is, ami a legnagyobb álma volt: múlt hétvégén átúszta a kontinenseket összekötő Boszporusz-szorost. A felkészülés alatt 15 kilót ledobott, ha kellett, medencében, ha úgy adódott, 14-15 fokos vizű tóban edzett a karanténidőszak alatt is.
A Magyar Parasport Napját 2018 óta minden évben február 22-én ünnepeljük, a dátum választása szimbolikus, hiszen ezen a napon, 1970. február 22-èn alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, a Mozgásjavító Intézmény falai között.
A távolugrásban győztes Ekler Luca kedden ezüstérmet nyert 100 méteren a T38-as kategóriában a Dubajban zajló para-atlétikai világbajnokságon.
Ekler Luca aranyérmet nyert szombaton távolugrásban a Dubajban zajló para-atlétikai világbajnokságon.