Ezen a hétvégén még ingyenes a parkolás a fürdőnél
Szombaton és vasárnap ingyenes a parkolás a Győri RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdőnél. Mutatjuk mennyiért parkolhatnak a későbbiekben a helyszínen.
Szombaton és vasárnap ingyenes a parkolás a Győri RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdőnél. Mutatjuk mennyiért parkolhatnak a későbbiekben a helyszínen.
Parkolás, csapadékvíz elvezetés, tömegközlekedés – ezek a kiemelt témák is szóba kerültek csütörtökön rádiónk stúdiójában, az első nyári, polgármesteri viziten. Dr. Dézsi Csaba András a találkozón úgy fogalmazott, hogy minden területen folyamatosan zajlanak a munkálatok, de továbbra is fontos, hogy a győriek jelezzék problémáikat, észrevételeiket, ez a nyitott városháza program célkitűzése.
Megkezdődött a Szívügyünk Győr bérletek árusítása a Győr-Szol Zrt-nél.
„Megkezdjük a már kiváltott parkolási bérletek árának visszatérítését. Az előzetes nagy számú kiváltások miatt két időpontot tűztünk ki a torlódások, a hosszú várakozások elkerülése végett - áll a városháza közleményében.
A Győr-Szol Zrt. hiba- és kárbejelentő vonala (96/50-50-55) minden naptári napon 0–24 órában hívható. Május 29-én a Győr-Szol Zrt. Orgona utcai és Jókai utcai ügyfélszolgálati irodái zárva tartanak, a telefonos ügyfélszolgálat nem működik.
Az utolsó tavaszi vizitre érkezett a polgármester rádiónk stúdiójába, ahol a tőle megszokott őszinteséggel válaszolt a kérdésekre. Dr. Dézsi Csaba András vallja, hogy városvezetőként az az elsődleges feladata, hogy a győriek érdekeit képviselje, segítse az itt élők mindennapjait, ezért is fontos, hogy folyamatosan kommunikáljon a fiatalokkal és a idősekkel egyaránt.
Adyvárosban és Marcalváros I-II. Területén a múlt héten elkezdődött a megkopott parkolóhelyek felfestése, ezúttal azonban másképp végzi a munkálatokat a Győri Útkezelő Szervezet.
Május 17-én ülésezett az önkormányzat Gazdasági és Tulajdonosi Bizottsága. A napirendi pontok között tárgyalták a parkolási rendszer módosítását, a tervezetről már korábban beszámolt a Győr+ Média is. Röviden: a III-as zónában élők nemcsak az első, de a többi autójukra is éves szinten 12 ezer forintért válthatnak majd bérletet, és nagy kedvezményt kapnak az egészségügyi ágazat dolgozói is a várostól.
A Győr-Szol Zrt. értesíti a közlekedőket, hogy a vízügyi előrejelzések módosultak, így várhatóan a Rába folyó nem lép ki a medréből Győr térségében.
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy a Rába folyó várható áradása miatt Győrben, a Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót az üzemeltető május 17-én, szerdán 13 órától lezárja.