Jóga a szabadban
Jóga a szabadban, akár gyerekekkel is a Peaceful Yoga Győr szervezésében.
Kézműves foglalkozások gyerekeknek
Japán könyvkötéssel, kollázskészítéssel és nyári fabrikálóval várja a gyerekeket a győri könyvtár.
Nagy siker volt a Let’go LEGO
A lelkes kis építőket várta a Young Engineers Lego Program, amely júlis 13-án, szombaton nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.
Kokas Éva: „Álommeló a mi munkánk”
Kokas Éva, a Generációk Művelődési Háza igazgatója több évtizedes, kiemelkedő szakmai tudással és elhivatottsággal végzett intézményvezetői és művelődésszervezői tevékenysége elismeréseként vehette át a Szent László-díjat.
Let’s go LEGO
Várja lelkes kis építőit a Young Engineers Lego Program, amely most szombaton nyitja meg kapuit a friss érdeklődők előtt.
Hetedhét országra szóló móka indul pénteken!
Nincsen olyan ember Győrben, sőt lassan az országban sem, aki ne tudná, hogy ha július, akkor Győrkőcfesztivál. A gyerekek idén immáron 17. alkalommal varázsolják a mese birodalmává a várost, a megszokott helyszíneken most is közel 1000 programmal készültek a szervezők.
Csodajárgányok találkoztak
Programokban gazdag hétvége elé néztek a győriek. Míg az Aranyparton javában zajlottak (és zajlanak jelenleg is) a Szent László-napi programok, az ETO Park parkolójában is izgalmas eseményre került sor szombat délután.
Méltó megemlékezés a lovagkirályról – rengeteg fotó!
A délelőtti lovas felvonulást követően, az Aranyparton folytatódtak a Szent László-napi programok szombaton Győrben.
Korhű felvonulással indult a szombati nap
Még a hőség sem riasztotta vissza Szent László királyt és udvartartását, hogy a hagyományos felvonulással vegye kezdetét a Szent László-napi programsorozat szombati délelőttje. A korhű ruhába öltözött felvonulók a várost körbejárva érkeztek meg az Aranypartra. A szervezők egészen vasárnap estig várják a kilátogatókat.