Télbúcsúztató moldvai táncház a Rómerben
Télbúcsúztató moldvai táncház lesz a Rómer házban a Kisalföld Kultúrájáért Egyesület szervezésében a Rézeleje Fanfárosok zenekarral február 24-én.
Télbúcsúztató moldvai táncház lesz a Rómer házban a Kisalföld Kultúrájáért Egyesület szervezésében a Rézeleje Fanfárosok zenekarral február 24-én.
200 éve született Petőfi Sándor, nemzetünk egyik legnagyobb költője. A forradalmár előtt városunk is tiszteleg, így 2023-ban Petőfi Győrben néven programsorozat indul. A három állomásos eseménysorozat főszervezője a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, a programokat pedig városunk is támogatja. Márciusban tudományos konferenciát tartanak majd a Városháza dísztermében, májusban egy nagyszabású vers-és prózamondó versennyel készülnek, szeptemberben pedig Zengő Petőfi néven egy énekeltvers fesztivált rendeznek a költő tiszteletére.
A Biblia elfeledett történetei - „Ősi történetek, Örök tanulságok” címmel indult előadássorozat a győri (VOKE) Arany János Művelődési Ház galériájában (Szárnyaskerék épülete).
A Biblia elfeledett történetei - Ősi történetek, Örök tanulságok” címmel indult előadássorozat a győri (VOKE) Arany János Művelődési Ház galériájában (Szárnyaskerék épülete).
Változatos programok várják az idei Házasság hetén a városban és a környéken élőket is. A február 12–19. zajló országos eseménysorozat idei mottója: Szeretetbe kapaszkodva.
Február 6-a hétfő és február 19-e vasárnap között rendezik a Házasság Hete nevű programsorozatot. Az országos esemény idei mottója: Szeretetbe kapaszkodva.
A Civilek Napján tartotta a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ hagyományos év eleji sajtóreggelijét. Az eseményen győri és Győr környéki szervezetek mutatták be a következő időszakban várható rendezvényeiket, terveiket.
Február 15-én a Bezerédj-kastély Művelődési Házban Horváth Gábor könyvtáros, hadtörténész-technikus előadását hallhatják Petőfi Sándorról, az 1848-as forradalom költőjéről.
Hogyan kertészkedjünk vegyszerek, műtrágya és öntözés nélkül: dr. Gyulai Iván ökológus, címzetes egyetemi docens előadása a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban.
Az Újvárosi esték programsorozat következő előadása: Fűje sarjad mezőknek Száz Pál regénye nyomán.