Kísérletbazár a Mobilisben
Nagy sikerű, ún. „kísérletbazárt” szervezett közösen a Mobilis Innovatív Élményközpont és a Széchenyi István Egyetem.
Nagy sikerű, ún. „kísérletbazárt” szervezett közösen a Mobilis Innovatív Élményközpont és a Széchenyi István Egyetem.
Bababörzével és konferenciával folytatódik a hétvégén a 2024-es Győribaba Fesztivál.
Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg Győrben az Öt Templom Fesztivált. Fotókon mutatjuk az első este eseményeit!
Tavaszi sajtóreggelit tartott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A rendezvényen győri, Győr környéki szervezetek mutatták be a következő időszakban várható rendezvényeiket, eseményeiket. Amatőr kerékpárverseny, néptánc találkozó, civil piknik, csak néhány a következő hónapok változatos és izgalmas programjai közül.
A május sok mindent hoz. A nyár ígéretét, az érettségizőknek először nehéz napokat, majd megkönnyebbülést (jobb esetben), anyák napját, és ha esik ilyenkor, az még aranyat is ér. A győrieknek viszont még egy dolgot biztosan: a motoros találkozót.
A világhírű zongoraművész, Cziffra György művészetének, életének és munkásságának állít emléket az az öt állomásos koncertsorozat, amely Kecskeméten vette kezdetét május 3-án.
Egy utca, öt templom, egy fesztivál, kezdődik az Öt Templom Fesztivál Győrben. A programsorozat Újváros templomainak és az európai zsidó-keresztény kultúra közös ünnepe, ahol nincs sör és virsli, de van egyfajta spirituális hangulat és sok lehetőség az ismerkedésre a másik ember hitével és szeretetével. A fesztivál öt napja vendégség is, lehetőség öt élő gyülekezet megismerésére. Csütörtökön induló fesztivál ideje alatt újra megtekinthető lesz a 2020 nyarán készített kiállítás is, ami a zsidóság történetét vázolja fel.
Egymillió forintos támogatást vehettek át a városházán a Harmónia Művészeti Iskola vezetői. Dr. Dézsi Csaba András polgármester a XV. Győri Reneszánsz és Barokk Hét megvalósítását támogatja az összeggel.
Fényfa címmel nyílik Borbély Károly festőművész és Borbély Máté faszobrász kiállítása május 14-én 17 órakor a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában (Szent István út 10/A).
A Győri Filharmonikus Zenekar Anton Bruckner születésének 200. évfordulójára tűzi műsorára 4. szimfóniáját. Megszólaltatása a mai napig hatalmas kihívás zenekarnak-karmesternek egyaránt, így nem mindennapi feladatra vállalkozik a társulat Rajna Martin vezető karmester irányításával május 8-án a felújított és újjászentelt Nagyboldogasszony-székesegyházban.