A közlekedési szabályok betartása mindannyiunk érdeke
Az előzés szabályainak megszegése vezetett balesethez – közölte az esetről a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az előzés szabályainak megszegése vezetett balesethez – közölte az esetről a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kutyás bemutatóval folytatódott a rendőrség bűn- és balesetmegelőzési tábora Győrújbaráton. Smering Róbert, a Wolf K9 Kutyaiskola oktatója hozta el kiképzett kutyusait, hogy megmutassák a legkisebbeknek, milyen szintre tudnak eljutni a különböző korban lévő ebek, ha megfelelő időt és energiát fordítanak a taníttatásukra.
A Szent Imre úton nyitott állapotban hagyott parkoló személygépkocsiból lopták el a tárcát.
Idén először bűn- és baleset-megelőzési tábort rendeznek az érdeklődő iskolásoknak, akik augusztus 16. és 19. között a győrújbaráti gyermektáborban rendőrök útmutatásával vehetnek részt színes programokon. A 20. szaktábor hétfőn, a megyei rendőr-főkapitányság Szövetség utcai bázisán nyílt meg, rendőrségi vezetők részvételével.
Nagyon sok baleset történt szombaton Győr környékén, illetve Győrben. Kora este négy autó szaladt egymásba az 1-es út városi szakaszán.
A 4-es kilométernél szenvedett balesetet egy gépkocsi.
Huszonnégy illegális migráns utazott az Ausztria felé haladó autóban.
Egy hegyeshalmi étterem vendégeit botránkoztatta meg viselkedésével egy 65 éves komlói férfi.
A Gönyű belterületén történt balesetben a jármű utasa megsérült.
Több mint 50 baleset volt tegnap az utakon, és közel 250-en hívták a katasztrófavédelmet segítségért.