Két országban körözték, kábítószert is találtak nála
Rajkán fogtak el egy Szlovákiában és Magyarországon is többszörösen körözött férfit, akinél kábítószert is találtak.
Rajkán fogtak el egy Szlovákiában és Magyarországon is többszörösen körözött férfit, akinél kábítószert is találtak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte É. Imre 64 éves győri lakossal szemben előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát.
Ma reggeltől fokozott vasúti ellenőrzést végez a rendőrség. A Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált akcióban részt vevő szervek huszonnégy órán át végeznek fokozott ellenőrzést a vasút biztonságáért.
Nem adta meg az elsőbbséget az autós, a balesetben az egyik biciklis megsérült..
A győri járőrök egy 48 éves gépjárművezetőt igazoltattak, amelynek során autójában kábítószergyanús anyagra bukkantak.
Ki látta? A rendőrségi a lakosság segítségét kéri: az okozók adataik hátrahagyása nélkül hagyták el a helyszínt.
Elfogták azt a férfit, aki gyújtogatott egy gödöllői templomban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
A karantén-szabályok életbe lépése óta jelentősen megemelkedett az internetes vásárlások, valamint a csomagküldő szolgáltatók általi kézbesítések száma. A helyzet új lehetőséget teremtett a kiberbűnözőknek arra, hogy személyes adatokat szerezzenek meg, kompromittálják az elektronikus kommunikációt, és ezek felhasználásával további bűncselekményeket kövessenek el.
A vád szerint a 36 éves nő 2020 decemberében gáz-riasztó fegyverrel akart kirabolni egy trafikot egy Mosonmagyaróvár melletti településen.
A férfival szemben alkalmazott drogteszt is pozitív lett.