Az emlékezés vámszedői
Győr-Moson-Sopron megye rendőreit az ünnepek idején is az a szándék vezeti, hogy a csendes megemlékezés pillanatait ne zavarja meg bűncselekmény vagy baleset.
Győr-Moson-Sopron megye rendőreit az ünnepek idején is az a szándék vezeti, hogy a csendes megemlékezés pillanatait ne zavarja meg bűncselekmény vagy baleset.
A rendőrök három olyan járművezetővel szemben intézkedtek Győrben az elmúlt 24 órában, akik közül ketten feltehetően ittas állapotban ültek a volán mögé, míg a harmadik sofőr eltiltás hatálya alatt vezetett.
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében módosultak a házi karantén elrendelésére vonatkozó szabályok és az ezek megszegése esetén alkalmazható szankciók - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
Megölte anyját és nevelőapját egy férfi Budapesten hétfőn - közölte a rendőrség a honlapján.
Vezetőváltás történt a Soproni és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon.
Az embercsempész öt illegális migránst szállított autójában Vitnyéd térségében. Az Ausztria irányába haladó járműből a gépkocsi vezetője kezében egy lőfegyverrel és egy kézigránáttal kiugrott és elszaladt.
Szarvas és őz ugrott a járművek elé az 1-es számú főúton, Gönyű és Öttevény térségében.
Négy külföldi állampolgár gyalogosan akart átjutni Ausztriába, amikor találkoztak a szolgálatba igyekvő rendőrrel.
A győri rendőrök elfogtak két férfit, akik Győrben, egy buszmegállóban verekedtek.
A feltételezett elkövetőkről az üzlet biztonsági kamerái felvételt készítettek.