Belvárosi üzletből lopott, keresik a rendőrök
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A Sopronkövesd felől Lövő irányába közlekedő sofőr az elsődleges adatok szerint elaludhatott vezetés közben.
Egy tarjánpusztai ingatlanban történt verekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre kedden, az éjjeli órákban.
A szlovák rendszámú gépkocsi vezetője elhajtott a rendőri intézkedés elől. Menekülni próbált, ám egy idő után elvesztette az uralmát a jármű felett.
Két huszonéves téti fiatalt hallgattak ki a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt.
Győrben, az Ipar úton a Kartács utca felől a Szigethy Attila út irányában, a belső sávban közlekedett az ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően fehér színű személygépkocsi.
A segélyhívásra érkező győri rendőrök elfogták az erőszakos férfit.
Egy fiatalember megszökött a javítóintézeti nevelésből, majd a vele szemben szabálysértés miatt intézkedő rendőrnek saját testvére nevét és adatait adta meg.
Formaruha, fedősztori, jegyzőkönyv. Ám mindez csupán a látszat! Csatornatisztításra hivatkoznak a csalók, akik több százezer forintot is bezsebelhetnek.
A kilenc halálos áldozat mellett összesen száztizenegyen sérültek meg közlekedési balesetben, közülük harmincan súlyosan.