Kitépték vezetékeket, majd el is lopták a számítógépet
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.
A Bakonyon átvezető, éles kanyarokkal tarkított úton veszítette el a sofőr az uralmát a jármű felett.
Hivatásos és önkéntes tűzoltók is érkeztek a helyszínre.
A kötelező haladási irányt jelző tábla már lassan egy éve került ki Győrben, a Szent Imre út és a Bajnok utca kereszteződéséhez. Sokan azonban még most sem követik a tábla utasítását, s ezt a döntést leginkább a pénztárcájukon érzik meg.
A három huszonéves fiatalembert kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a mosonmagyaróvári nyomozók.
Egy napig sem örülhetett zsákmányának az a 45 éves férfi, akit a győri rendőrök lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt fogtak el.
A baleset az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán történt, a 101-es kilométernél.
A feltételezett elkövetők két héten belül kerültek rendőrkézre.
Tizenegyen súlyos, harmincan könnyebb sérülést szenvedtek tegnap a magyar utakon 24 óra leforgása alatt a magyar utakon. Három emberen már nem tudtak segíteni.
Egy 26 éves férfit a lopás elkövetésével, míg 36 éves társát orgazdasággal gyanúsítják a nyomozók.