Megpróbálta megtéveszteni a rendőröket
Más ember igazolványával próbálta személyazonosságát igazolni a győri férfi.
Más ember igazolványával próbálta személyazonosságát igazolni a győri férfi.
Két csoport tagjai verekedtek össze egy lépcsőházban, a rendőrök három férfit elfogtak.
Az elmúlt napokban több bejelentés is érkezett a rendőrségre, miszerint idős embereket csalók próbáltak tévedésbe ejteni. Az áldozattá válás megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei bűnmegelőzési tanácsokat fogalmaztak meg.
A műszaki mentés idején egy sávon, váltakozó irányban halad a forgalom.
A gyermek életét nem sikerült megmenteni. Az eset kapcsán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán indítottak büntetőeljárást.
A rendőrségre szeptember 6-án fél 5 után egy perccel bejelentés érkezett arról, hogy Sopronban egy belvárosi élelmiszerbolt előtt verekedés történt.
A közlekedési baleset a 82-es számú úton, Győr térségében történt.
Csaknem fél év telt el azóta, hogy az iskolásoknak utoljára becsengettek. Érthető tehát, ha egy kicsit nehezebben szoknak vissza a reggeli és délutáni közlekedési fegyelembe. Az autósoktól is több türelmet, nagyobb odafigyelést kért a rendőrség.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság prevenciós szakemberei, valamint segítőik, a közösségi szolgálatot ellátó fiatalok és a helyi polgárőrség tagjai Kónyban, a Vásártéren várták az érdeklődőket 2020. szeptember 5-én.
Több mint 15 millió forint értékű kábítószert foglaltak le egy 38 éves budapesti férfi III. kerületi lakásában - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-t.