Igazoltatás során buktak le
Győrben egy sofőr eltiltás hatálya alatt, vezetői engedély nélkül, míg Nyúlon egy másik ittas állapotban közlekedett.
Letartóztatták Szilágyi István fiát
A Fővárosi Főügyészség indítványára letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint végzett édesapjával, az országosan ismert színésszel - közölte a fővárosi főügyész kedden.
Szállásadójukat lopták
A győri rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható párost.
Elütötte a gyalogost
Tilos jelzés ellenére hajtott a kereszteződésbe az autós Győrben.
Egy nő korábbi munkaadójától lopott
A Soproni Rendőrkapitányságon lopás vétsége miatt indítottak eljárást egy 35 éves helybéli nővel szemben.
Bedöntötte a kerítést
Több anyagi káros balesettel összefüggésben is a lakosság segítségét kéri a megyei rendőr-főkapitányság. Meghúzott autó, bedőlt kerítés, megrongálódott szalagkorlát - közös bennük, hogy nincs meg az okozó jármű és annak vezetője.
Ittasan vezetett
A sofőr Győrben több jelzőtáblát is letarolt, majd egy kapcsolószekrénynek, végül egy betonkerítésnek ütközött.
Rendőrkézen a tárolófeltörő
Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint 2020. május 2-ra virradóra Győrben, egy Ady Endre utcai társasház több tárolójának ajtaját is felfeszítette valaki, majd onnan energiaitalokat, tejet, szerszámokat lopott el.
Baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.