Balesetet okozott, majd elhajtott a sofőr Győrben
Augusztus 17-én reggel a Répce utca 38. szám előtt a Lajta út irányába közlekedett egy ismeretlen sofőr személygépkocsijával. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Augusztus 17-én reggel a Répce utca 38. szám előtt a Lajta út irányába közlekedett egy ismeretlen sofőr személygépkocsijával. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Ma már szinte nincs olyan ember a környezetünkben, akit ne akarták volna internetes, vagy telefonos csalók átverni. A technika fejlődésével a bűnözők eszközei is megváltoztak, és sajnos az a tapasztalat, hogy a lakosság nem ebben az ütemben reagál a csalásokra. A figyelemfelhívás, és az edukáció volt a célja a Győr+ Rádió péntek reggeli beszélgetésének.
Súlyos baleset történt az autópályán péntek reggel. A helyszínelés befejeződött, megindult a forgalom a sztrádán.
A 34 éves férfi megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A lány megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Kópháza és Sopron között történt a baleset.
A hagyományokhoz híven, megható ünnepséggel kezdődött városunkban az augusztus 20-a. A Bécsi kapu térnél lévő Szent István király szobornál gyűltek össze az önkormányzat, a politikai pártok, a rendvédelmi szervek, a kormányhivatal, az egyetem és a lovagrendek képviselői.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 28 éves férfit és kezdeményezték a távoltartását.
Több mint egy hónapja eltűnt ember holttestét találhatták meg Regölyben pénteken, a férfit öccse gyilkolhatta meg.