Három férfi lopott szerszámokat a Szörényi Éva utcából
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőinek azonosításában.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőinek azonosításában.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A győri, a sárvári és a balatonfüredi rendőrök csapatmunkával fogtak el egy fiatalembert, aki több nyugat-dunántúli vármegyében összesen hat különböző bűncselekményt követett el.
A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba a 62 éves férfit.
Részletes anyagot közölt a vezess.hu arról, hogyan, mennyi bírságot szabott ki a rendőrség a tavalyi és az idei évre vonatkozóan. A számokból látszik, hogy kicsit több, mint 11 milliárd forintról van szó, átlagosan pedig közel 28 ezer forintot fizet egy gyorshajtó.
A férfi július 17-én a reggeli órákban ment el Beziben található otthonából, azóta életjelet nem adott magáról, és ismeretlen helyen tartózkodik.
A Budapest felé vezető oldalon, a 149-es kilométernél volt a baleset.
Módosul a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény 2023. szeptember 1-jétől. A tényeken túl igyekeztünk egy kicsit a részletekbe is belemenni, hogy mi miért és hogyan történik. A nem egyszerű témában Szűcs Zsuzsanna rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrt-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának Igazgatásrendészeti osztályvezetője volt a Győr+ Média segítségére.
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást azzal a férfival szemben, aki a rendőröket azzal fenyegette, hogy lelövi őket, amennyiben gyerekeivel szemben intézkednek.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.