Válltáskát lopott a Vásárcsarnoknál
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
Közúti közlekedési balesetekkel kapcsolatban keres szemtanúkat a rendőrség.
A győri rendőrök büntetőeljárást indítottak egy 57 éves férfi ellen.
Több mint négy és fél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezet. A NAV nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, majd hatot őrizetbe vettek, közülük a Győri Járásbíróság négy fő letartóztatását, két fő bűnügyi felügyeletét rendelte el.
Összehangolt akcióban fogták el a rendőrök és a KR NNI nyomozói azt a 41 éves egyeki férfit, aki a gyanú szerint főszervezője volt egy illegális migránsokat rendszeresen Ausztriába csempésző bandának. S. Csabát a pénteken a Győri Törvényszék letartóztatta.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A Szent István király útjára riasztották a tűzoltókat.
Három autó ütközött össze a Szent István úton, a balesetben érintett járművek egy sávot foglalnak el.
A vármegyei rendőrség a népszerű beszélő autót is társul hívta a biztonsági öv fontosságát célzó kampányában.
Amint arról beszámoltunk, több súlyos baleset is történt kedd reggel az M1-es autópálya győri szakaszán. A balesetekben egy ember életét vesztette.