Eltűnt lányt keresnek a győri rendőrök
A 14 éves győri lány február 11-e óta ismeretlen helyen tartózkodik. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
A 14 éves győri lány február 11-e óta ismeretlen helyen tartózkodik. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfiak azonosításához.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a mosonmagyaróvári rendőrök.
Ismeretlen sofőr után nyomoz a rendőrség. Az illető március 12-én 15 óra és március 13-án 10 óra között Győrben, a Bajcsy Zsilinszky utcában okozott balesetet.
Közös akcióban számolt fel egy drogterjesztő bűnbandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), a bűnözők egy hónap alatt 30 kilogramm kábítószert terítettek szét a Nyugat-Dunántúlon és a Csallóközben. Az ügynek eddig tizenhárom gyanúsítottja van, a banda két irányítóját letartóztatták.
A győri rendőrök egy 36 éves vági nőt hallgattak ki gyanúsítottként, aki egy haragosa gépkocsiján akart bosszút állni, azonban kiderült, hogy a jármű nem is a férfi tulajdonában volt.
A győri rendőrök kifosztásokkal és lopással gyanúsítanak két győri fiatalt, akik idősebb női sértetteknek a táskájukat és egy fiatalember pénztárcáját tulajdonították el.
Fókuszban a tanár – jogtudatosan az iskolában címmel második alkalommal rendezett konferenciát az iskolai bántalmazásokról az egyetem jogi kara, a vármegyei rendőrfőkapitányság és a tankerület. Ezúttal a pedagógusok voltak a középpontban, hiszen a jelenség őket is érinti.