Vérplazmát adtak az úszók és a birkózok
A koronavírus-betegségből felgyógyult élsportolók ajánlották fel a vérplazmájukat a fertőzöttek kezeléséhez.
A koronavírus-betegségből felgyógyult élsportolók ajánlották fel a vérplazmájukat a fertőzöttek kezeléséhez.
Az ígéretes kosárlabda-karriert a sportkommentátori pálya váltotta az életében, 24 évesen újabb izgalmas kalandba kezdett, ezzel együtt pedig nehéz terhet is vett a nyakába. A szakma legendája, az édesapja ugyanis magasra tette a mércét, ifjabb Knézy Jenőt néha még ma is „Kisknézyként” emlegetik, ő pedig büszke arra, amit eddig elért.
A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány a sporttörvény alapján - megismerve és tudomásul véve a Nemzet Sportolóinak javaslatát - Monspart Sarolta tájékozódási futó részére a Nemzet Sportolója címet és az azzal járó életjáradékot adományozza.
A Real Madrid hat futballistája eladását tervezi, s az ügyletből 121 millió eurós bevételt remél az AS szerint.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Szoboszlai Dominik az olasz élvonalba szerződik.
Török Zoltán ügyvezető szerint a Sopron Basket női kosárlabdaklub nem tudja ott folytatni, ahol az elmúlt években tartott és a jelenlegi helyzetben az Euroliga-szereplés is veszélybe kerülhet.
A spanyol futballbajnoki címvédő FC Barcelona legalább 20 millió eurót veszít, ha nézők nélkül rendezik meg a szezonból még hátralevő hazai mérkőzéseit.
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség konzorciumvezetésével átfogó fejlesztési csomag valósul meg a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térség területén a kerékpáros turizmus erősítésére. Az elsősorban szolgáltatásfejlesztési beruházásokat magába foglaló munkálatok célja a térség turisztikai élménykínálatának bővítése és ezáltal a turizmus élénkítése.
A tavasszal elmaradt versenyeket már nem pótolják, és március tizenegyedikével lezárták a sorozatot.
Victor Montagliani, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnöke szerint 2020-ban nem igazán lehet majd nemzetközi mérkőzéseket rendezni.