Győr és térségének természeti értékei kétkeréken
A Győr+Este egy korábbi adásában megismerkedhettünk Laposa Tiborral. Akkor kiderült, hogy hogyan lett belőle okleveles kerékpártúra vezető, idegenvezető, és hogy hogyan választja ki az úti célokat.
A Győr+Este egy korábbi adásában megismerkedhettünk Laposa Tiborral. Akkor kiderült, hogy hogyan lett belőle okleveles kerékpártúra vezető, idegenvezető, és hogy hogyan választja ki az úti célokat.
Ezen a hétvégén is élettel telt meg a Radó-sziget és ez nem csak a kellemes, napos időnek köszönhető: sokan látogatják a néhány hete indult Radó Matinét, ahol egy jó beszélgetés mellett koktélokkal, sörökkel és finom ételekkel is felfrissíthetjük magunkat!
Mertek nagyot álmodni győri vendéglátósok és úgy döntöttek: élettel töltik meg a Radó-szigetet. A város örült az ötletnek, s most hétvégén már harmadszor élhetjük át a Radó Matiné semmivel össze nem hasonlítható hangulatát. A részletekről Vida Zoltánnal, a Szomszéd egyik tulajdonosával lelkével beszélgettünk.
Három belvárosi vendéglátóipari egység a közelmúltban gondolt egy nagyot, összefogtak és hétvégi, szabadtéri rendezvénysorozatba kezdtek a Radó-szigeten. A Radó Matiné hétről-hétre egyre népszerűbb, ezért a jövőben tovább is fejlesztenék a kezdeményezést.
Sztárparádéval érkezik szombaton a Tóparty! Ahogy arról a héten már beszámoltunk, egy év után ismét megtelik élettel az amúgy is rendkívül népszerű adyvárosi tó és környéke.
Szenes Iván - haláláig - a legtöbbet játszott szerző volt Magyarországon. Elképesztő mennyiségű dal és sláger fűződik a nevéhez, ezen kívül több mint 100 film és színházi munka.
A nyáron az énekes, Marics Peti sérülése miatt maradt el a sokak által várt koncert, most úgy néz ki, szeptemberben pótolják az eseményt.
Július 29-én, a Tóparty családi rendezvény napján a Téti Fúvószenekar ébreszti Adyváros lakóit, ők vezetik fel az egész napos programsorozatot.
Idén is várják a családokat a július 29-i Adyvárosi Tópartyra! A szervezők egész napos színes és izgalmas programokkal készülnek, a Győr+ Rádió stábja a helyszínen délelőtt 10 órától várja a kicsiket és nagyokat. Késő délután fellép az LGT Emlékzenekar, és a hivatalos megnyitót követően megkezdődik a Szenes Iván koncertest.
A város kulcsát dr. Pergel Elza alpolgármester adta át a gyerekeknek. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 16. Győrkőcfesztivál!