A legtehetségesebb gyakorlósokat ünnepelték
Az elmúlt tanévben elért, országosan is kiemelkedő eredményeik miatt ünnepélyes keretek között köszöntötték a Széchenyi István Egyetem Gyakorló Iskola legtehetségesebb tanulóit és pedagógusait a napokban.
Az elmúlt tanévben elért, országosan is kiemelkedő eredményeik miatt ünnepélyes keretek között köszöntötték a Széchenyi István Egyetem Gyakorló Iskola legtehetségesebb tanulóit és pedagógusait a napokban.
A fenntarthatóság erősítésének és innovatív zöldtechnológiák kidolgozásának céljával alakult meg a pénteken a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium, amelynek munkájában kiváló hazai egyetemekkel és kutatóintézetekkel együttműködésben a győri Széchenyi István Egyetem is részt vesz. Az intézmény tevékenységével egyszerre kíván hozzájárulni az ország és a vállalatok versenyképességének erősítéséhez, valamint a környezet védelméhez.
A Széchenyi István Egyetem és az Edutus Egyetem a Digitális Agrárakadémia támogatásával és az ABZ Drone Kft. szakmai partnerségével, idén először rendezte meg az Edu Agro Drone Cup mezőgazdasági drónversenyt. A hagyományteremtő esemény helyszíne a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karának tangazdasága volt. Az intézmény a fenntartható gazdálkodás és a jövő technológiáinak elterjedése érdekében tett erőfeszítéseinek megfelelően nemcsak a drónok világába engedett betekintést, de fókuszba került a precíziós mezőgazdaság is.
Mi mindenre képesek elhivatott, a társadalomért tenni akaró hallgatók? Miért választják a fiatalok hivatásul az egészségügyi pályát és a Széchenyi István Egyetemet? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk az Alumni Talk podcastban. Az új epizódban Soósné dr. Kiss Zsuzsanna és Báró Szabina voltak vendégeink.
A győri Széchenyi István Egyetem kiemelt figyelmet szentel a tehetséggondozásra, az innovatív kutatások és fejlesztések ösztönzésére. E törekvést erősíti, hogy idén újabb 31 széchenyis hallgató és oktató nyerte el az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP) ösztöndíját. Az ösztöndíjasok kétnapos konferencián mutatták be az általuk vizsgált témákat, amelyek az intézmény képzéseinek teljes spektrumát lefedik a járműipar kihívásaitól a világűrjog kérdéseiig, a pedagógiai és sporttudományos kutatásoktól a fenntartható, precíziós gazdálkodásig.
A győri Széchenyi István Egyetem kezdetektől tagja a Hungarian Startup University programnak, amelynek keretében a fiatalok a jövő vállalkozásait tervezhetik meg. A legutóbbi kurzust lezáró rendezvényen az intézmény hallgatóinak 22 projektötlete mutatkozott be.
Győr és az egyetemi élet szépségeit mutatták meg a Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói. Ecaudori, algériai és tunéziai fiatalt díjazott a zsűri a győri Széchenyi István Egyetem által a nemzetközi hallgatóknak első ízben meghirdetett fotópályázaton. A fiatalok azt mutatták meg, milyen az ő szemüvegükön keresztül Győr és az egyetemi élet.
A győri Széchenyi István Egyetem élen jár az olyan kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekben, amelyek hozzájárulnak a vállalatok versenyképességének erősödéséhez. Ezt szolgálja a komputertomográfia ipari alkalmazása is, amelynek bevezetésében játszott szerepéért dr. Zsoldos Ibolya professzor, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék korábbi vezetője Gábor Dénes-díjat vehetett át.
Innovatív CT képfeldolgozó kutatásban tudományos sikereket ért el már a diploma megszerzése előtt, azóta pedig saját céggel és további szakmai sikerekkel halad előre karrier útján Dorogi Gábor. A győri Széchenyi István Egyetemen végzett mérnök által fejlesztett orvosdiagnosztikai szoftver képes automatizáltan feldolgozni a CT- és CBCT-felvételeket. Ennek eredménye pedig egy olyan 3D modell, amely lehetővé teszi a csontpótló és implantáló műtéti tervezéseket.
A Széchenyi István Egyetem nyerte meg a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) győri rendezésű férfi kézilabdatornájának döntőjét, míg a nőknél az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem diadalmaskodott. Az eredményhirdetésen a házigazda csapat az aranyérem, a kupa és a vándorserleg mellett a legjobb kapusnak és a legjobb edzőnek járó különdíjat is bezsebelte.