Sosem felejtjük: 10 éve volt az emlékezetes hóvihar
2013. márciusában olyan hóvihar csapott le hazánkban, amit jó eséllyel sosem fogunk elfelejteni: ezrek rekedtek az autópályán, az orkán erejű szél sok helyen óriási hóbuckákat emelt.
2013. márciusában olyan hóvihar csapott le hazánkban, amit jó eséllyel sosem fogunk elfelejteni: ezrek rekedtek az autópályán, az orkán erejű szél sok helyen óriási hóbuckákat emelt.
Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete felhívja a figyelmet, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint szombat hajnaltól fokozatosan megerősödő szélre, akár 80 km/h széllökésekre kell számítani Győrben is, várhatóan szombat délutánig.
Változékony, időnként szeles, de alapvetően enyhe idő lesz a jövő héten, több helyen 15 Celsius-fok fölötti csúcshőmérsékletek is előfordulhatnak és kisebb esők, záporok is lehetnek. A hét elején még többfelé kisüthet a Nap, de a hét végén már inkább erősen felhős időre kell számítani és megszűnnek az éjszakai fagyok.
Csendesebb napokat követően péntektől újra elérik a frontok a térségünket, de szombaton többfelé akár 15 fok is lehet.
Zivatarok és viharos erejű széllökések miatt elsőfokú riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron vármegyére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A következő napokban gyakran borzolhatja szél a hajunkat, és helyenként az esernyőket is erősen kell majd tartanunk.
Éjszakánként újra mindenhol fagyni fog, és napközben sem lesz több 0, +5 foknál.
A következő napokban sem nyugszik meg időjárásunk, ugyanis pénteken és a hétvégén is számítani kell időnként csapadékra, emellett többfelé szeles lesz az idő.
Kisebb szünetekkel, de folyamatosan érkezik csapadék a következő napokban. Hó, havas eső és zivatar is kialakulhat.
Keményebb fagyokra, nagyobb havazásra a folytatásban sem számíthatunk, de már többet fog sütni a Nap.