A hang, ami elkápráztat
Vasárnap reggel Kiss Clau előadóművész tisztelte meg a Magunk közt stúdióját, aki az idei Fröccsnapok tehetségkutató versenyének, a Színpadra Felnek a döntőseként gyönyörű hangjával kápráztatta el a közönséget.
Vasárnap reggel Kiss Clau előadóművész tisztelte meg a Magunk közt stúdióját, aki az idei Fröccsnapok tehetségkutató versenyének, a Színpadra Felnek a döntőseként gyönyörű hangjával kápráztatta el a közönséget.
A Flopp formáció hat tagjából két tehetséges zenész látogatott el a Győr+ Rádióba vasárnap, vidáman, energikusan a Magunk köztbe. Képzett zenészként közönség kedvenccé váltak változatos repertoárjukkal a „Színpadra Fel” versenyben.
„Leírhatatlan érzés volt” – ezt mondta Híradónknak Pálfy Boglárka, a Honey Jeans együttes énekese az eredményhirdetés másnapján. A fiatal formáció nyerte meg ugyanis az első ízben kiírt, Színpadra Fel! című zenei tehetségkutatót.
Többek között ez is kiderült az idén először megrendezett Színpadra fel! tehetségkutató során, amelynek július 22-én szombaton tartották a döntőjét a Rotary Fröccsnapok keretében. Tizenegy fellépő tette színesebbé a rendezvényt, majd arra is fény derült, kiket ítéltek most a legjobbaknak.
A pénteki esőnek nyoma sem volt szombat délután Győr belvárosában, így semmi akadálya sem volt annak, hogy folytatódjon a 18. Rotary Fröccsnapok, ami idén először egy zenei tehetségkutatóval is kiegészült. Délután 4 órától kinyitottak a Dunakapu téri faházak, a színpadon pedig a tehetségkutató 11 legjobb produkciója mutatkozott be, immár a nagyközönségnek is.
A pénteki eső ellenére is nagyszámú érdeklődő előtt nyitották meg a 18. Győri Rotary Fröccsnapokat. A hivatalos ceremónia után az est remek hangulatáról Nagy Feró és a Beatrice gondoskodott.
Egészen kicsi volt, mikor világossá vált számára, hogy ha egyszer felnő biztosan énekesnő lesz. Gyerekként sokat utaztak vonattal Erdélybe, olyankor az elterülő pipacstengerbe feledkezve álmodozott karrierjéről. Boda Bernadettért Győr egy emberként szorított, mikor A Dal című műsorban a saját életéből merítkező, Anya bújj mellém című szerzeménnyel bemutatkozott. A győri tehetséget terveiről és az előtte álló kihívásokról is kérdeztük.
Testvéri kapcsolatokon, és régi barátságokon alapszik a Flopp nevű formáció sikere, hiszen a tagok szinte egy pillantásból értik és érzik egymást a színpadon. A csapat 2 éve dolgozik együtt, de kisgyerek koruk óta jó barátságban vannak. Habár mindannyian komoly zenét tanulnak, de a poppos, rockos környezetben is otthon érzik magukat.
Kiss Klaudia beszélt terveiről Bajzát Zsuzsinak és Herkely Ákosnak a Győr+Reggeliben. Képzett, rendkívül jó hangú hölgy akinek gyermek kora óta álma énekesként kamatoztatni tudását, tehetségét. Klaudia kapva kapott a lehetőségen és megpályázta a Színpadra fel! tehetségkutató versenyt és már döntős is, szombaton láthatjuk, hallhatjuk a Dunakapu téren.
A Kétszemközt zenekar frontembere Szabó Gábor járt Bajzát Zsuzsinál és Herkely Ákosnál a Győr+Reggeliben, hiszen ők is bejutottak a Színpadra Fel! zenei tehetségkutató döntőjébe. A zenészeket szombaton, 16 órától láthatjuk majd a Dunakapu téren.