Megsértődött az 5 éves kisfiú, megszökött a táborból
A Győri Járási Ügyészség lezárta az eljárást két táborvezető ellen, akiknek a figyelmetlensége miatt egy 5 éves gyermek megszökött a táborból.
A Győri Járási Ügyészség lezárta az eljárást két táborvezető ellen, akiknek a figyelmetlensége miatt egy 5 éves gyermek megszökött a táborból.
Véget értek a június közepétől augusztus végéig tartó balatoni és erdélyi Erzsébet-táborok, több mint 40 ezren kapcsolódtak ki hétről hétre a zánkai, a fonyódligeti- és az erdélyi Erzsébet-táborban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.
Évek óta megrendezi „Lélekbalett” táborát a Győri Balett korábbi táncosa.
Az évek óta roppant népszerű, Győri Tanoda Klub idén is egy hetes nyári tábort tartott diákjai számára.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata idén is meghirdette gyermektáborát, 7-15 éves gyermekek számára.
Idén már 8. alkalommal rendezik meg az Egy a Világunk Alapítvány által életre hívott, egyhetes, úgynevezett Kacifántos tábort.
A III. Jásdi Tudásátadó Alkotótábort rendezték meg a közelmúltban győri művészek részvételével. A résztvevők a nyolc nap alatt kirándulásokon, lelki utazáson, izgalmas előadásokon vehettek részt, amelyek inspirálták őket, az alkotások megszületésében.
A Ménfőcsanaki Evangélikus Egyházközség már tizedik alkalommal szervezte meg a tematikus hittantáborát, ahol egy hét alatt több mint száz gyerkőc tölthette hasznosan a napjait. A léleképítő hét egyik fénypontja a házi rétes nyújtása volt.
Zöld sátrak, álcaháló és különböző katonás eszközök lepték el az Aranypart II. fákkal övezett partszakaszát. Nem titok: a Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred létesített táborhelyet a honvédelmi táboros gyerekek részére.
Idén immár a harmadik zenetáborát indította útjára a népszerű Győri Filharmonikus Zenekar.