Címke: tudomány
Hirdetés
Győr+ 2023.09.18.

Élményeken keresztül tanulnak az egyetem gyakorlósai

A győri Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolája az ország leginnovatívabb sulija kíván lenni, amelynek érdekében az elmúlt tanévben országosan is egyedülállónak mondható program indult. A Mobilis Interaktív Élményközponttal közösen, a fenntartó egyetem támogatásával olyan élményalapú módszertant dolgoztak ki, amely a gyerekek számára új dimenzióba helyezi a tanulás fogalmát.

MTI 2023.08.02.

Vármegyénkben is várják a csillagászati programok az érdeklődőket

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű országos programsorozatot, amelynek során augusztus 3. és 13. között csaknem 150 csillagászati program várja az érdeklődőket országszerte több mint 70 helyszínen - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel szerdán.

J. Kovács Andrea 2023.05.18.

Legyünk kritikus internethasználók!

1865. május 17-én Párizsban húsz ország képviselői aláírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület létrehozásáról szóló alapító okiratot, melynek hazánk már alapítása óta tagja. Ez volt az első jelentős lépés, amikor nemzetközi szintre emelték a távközlést. Ezért ünnepeljük a távközlés és vele együtt az információs társadalom világnapját május 17-én, egy nappal később pedig csak és kizárólag Magyarországon az internet napját. Dr. Baracsi Katalin internetjogásszal beszélgettünk.

P. Csapucha Adrienn 2023.05.02.

Hagyományokra épül a jövő kockája

Új mérföldkőhöz ért a győri egyetem Science Parkjának építése. A 6,7 milliárd forintból, kormányzati forrásból megvalósuló projekt emblematikus épületének, az egykori kekszgyári kockának az utolsó panelablakát kedden helyezték be a létesítmény homlokzatába. Az ünnepi eseményen részt vett Szijjártó Péter is, aki úgy fogalmazott: a beruházás is jól példázza, hogy a jövő versenyképes gazdasága Győrben épül.

Győr+ 2023.04.07.

Rangos tudományos verseny díjait adták át a Széchenyi István Egyetemen

A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekcióját – 2005 után másodszor – Győrben, a Széchenyi István Egyetem szervezésében rendezték meg. Az emlékezetes esemény a fenntarthatóság jegyében zajlott, amelyet a szervezők emlékfaavatással is hangsúlyoztak. A 31 tagozatban közel háromszáz dolgozatot felvonultató rangos programsorozat az eredményhirdetéssel és a díjak átadásával zárult április 5-én.

Szöveg és fotó: Németh Boglárka 2023.04.03.

A Széchenyi Egyetem a jogi OTDK házigazdája

2023-ban a Széchenyi István Egyetem ad otthont a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójának, az ország legnagyobb jogtudományi hallgatói seregszemléjének április 3. és 5. között. Az esemény nyitóünnepségét, amely nemcsak a szekció, hanem egyben a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia megnyitója is, a Győri Nemzeti Színházban tartották hétfő este.

Győr+ 2023.03.07.

Az élő Petőfi – tudományos konferencia a városházán

A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódó programsorozat első rendezvénye Petőfi alakjának, költészetének korszerűségét emeli középpontba, másrészt Petőfi helyi és megyei vonatkozásait mutatja be, levéltári anyagokra, korabeli sajtómegjelenésekre és ezeket feldolgozó kutatásokra támaszkodva.

Győr+ 2023.03.02.

Felmérés: győri horgászok segítségét is kérik a kutatók

Szabadidős horgászok segítségét kéri a hazai vizek állapotának felméréséhez az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Vízi Ökológiai Intézetének Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportja.

Csollán Tamara 2023.02.19.

Már első évében nemzetközi sikereket ért el a SZE adattudományi szakkollégiuma

Egy éve alakult meg a győri Széchenyi István Egyetemen a Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégium, amely már az első évében jelentős sikereket ért el. Taglétszáma meghaladja a száz főt, a külföldi hallgatókat bevonja a tudományos vérkeringésbe, a hazai és nemzetközi konferenciákon pedig szép eredményekkel büszkélkedhetnek a fiatalok.

Hirdetés