Rekord számokkal ünnepli hazánk a Turizmus Világnapját
Mintegy 400 ezer család megélhetését biztosítja a turizmus, amely a magyar a GDP több mint 12%-át adja. A nyáron közel 7 millió vendéget fogadtak a magyar szálláshelyek.
Mintegy 400 ezer család megélhetését biztosítja a turizmus, amely a magyar a GDP több mint 12%-át adja. A nyáron közel 7 millió vendéget fogadtak a magyar szálláshelyek.
Összefogni és fellendíteni Győr és térsége turizmusát. Ezzel a céllal jött létre az Irány Győr Turisztikai Egyesület. A társaság már az országos turisztikai desztináció menedzsment szövetséghez is csatlakozott.
Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat szeptember 9-étől összesen közel egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra. A Magyarország Kormánya által indított program keretében igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel.
Minden korábbinál jobban teljesített a turizmus júliusban - állapította meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a csütörtökön megjelent legfrissebb számok alapján.
Győr belvárosa az elmúlt félév harmadik leglátogatottabb vidéki látványossága lett.
A Bondhuselva folyóba esett és meghalt egy 13 éves magyar fiú a délnyugat-norvégiai Sunndal város mellett hétfőn, miközben fotót szeretett volna készíteni a tájról - jelentette a norvég rendőrségre hivatkozva a vg.no című norvég hírportál.
Háromszorosára ugró vendég és vendégéjszakaszám a Balaton Sound hatására, jelentősen bővülő szálláshelyi bevételek a Campus fesztivál és az EFOTT alatt, vagy éppen teljes havi vendégforgalom 93%-át produkáló hét a Művészetek Völgye nyomán - kiemelkedő turisztikai eredményeket mutatnak a hazai „fesztiváltelepülések”. Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés-táncos rendezvények, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A többnapos események eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.
2024 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,8 millió vendég közel 4,2 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 11, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kirobbanó hétvégét hozott a fővárosnak a Forma 1 idei magyarországi futama, amelyre a július 20-i Ed Sheeran koncert is ráerősített. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint július 19-21. között a főváros szálláshelyei 162 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ezzel forgalmuk a negyedével szárnyalta túl a száguldó cirkusz napjaiban a tavalyi versenyhétvége vendégéjszaka számait. A legtöbben az Egyesült Királyságból, Németországból, Hollandiából és Lengyelországból utaztak Budapestre.
Az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12%-kal, a vendégéjszakáké pedig közel 8%-kal alakult a tavalyi felett. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek. Emellett az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél. A szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7%-kal meghaladva az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11%-kal növekedett.