Győr+
2020.12.08.
Bevonulás helyett rabolni ment
Ahelyett, hogy megkezdte volna a kiszabott 1 év letöltését, inkább ismét rabolni ment a többszörös visszaeső.
Ahelyett, hogy megkezdte volna a kiszabott 1 év letöltését, inkább ismét rabolni ment a többszörös visszaeső.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 79 éves férfi ellen, aki ismerőseitől csalt ki több millió forintot azzal, hogy az átvett összegek után prémiumot fog fizetni.
A Győr város egyes nevelési intézményeinek gazdálkodását ellenőrző központ élén álló nő 2013. és 2015. évek között huszonkétmillió forint vagyoni hátrányt okozott a városnak a vád szerint.
A megalapozott gyanú szerint a férfi feltört öt profilt, majd az egyikből megszerzett gyermekpornográf képpel zsarolt egy kiskorút – szexuális cselekményre kényszerítve őt.