Ki volt Szent Valentin?
Szent Valentin, azaz Szent Bálint a III. században élt. Krisztus papja volt, aki nagy tiszteletnek örvendett hívei körében.
Szent Valentin, azaz Szent Bálint a III. században élt. Krisztus papja volt, aki nagy tiszteletnek örvendett hívei körében.
Jeles napjaink között előkelő helyet foglal el Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, Mária tisztulásának napja. Arra emlékezünk, amikor Szűz Mária, negyven nappal Jézus születését követően, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Jelen volt Anna és a vén Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. Ennek szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása.
Dr. Schmidt Péter, gyermekgyógyász főorvos tiszteletére tartottak szentmisét kedd este a Győr-szigeti Szent Rókus templomban.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a megyében 24 helyszínen engedélyezte a december 28. és 2021. december 31. közötti időszakban pirotechnikai termékek árusítását, amelyek többnyire a bevásárlóközpontok parkolóiban találhatóak.
Szilveszter éjjel átlagosan ötven olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet tűzijáték okozott. Többnyire kisebb tüzek keletkeznek, de minden évben előfordul két-három nagyobb, akár többmilliós kárt okozó tűz is. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyen landol, vagy egy szoba ablakán berepül, és ott tüzet okoz.
Köszönettel tartozunk a Pannon-Víz Zrt. munkatársainak, akik az ünnepek alatt is dolgoznak, hogy a szolgáltatások zavartalanul működhessenek a felhasználók számára. Mindennapjainkhoz hozzátartozik, hogy amikor megnyitjuk a vízcsapot, a tiszta ivóvíz mindig rendelkezésünkre áll, és ez természetes számunkra, akárcsak a szennyvíz elvezetése otthonainkból.
A karácsony elmúltával sem kell lemondanunk az ünnepi hangulatról.
Százezer kilogrammnál is több karácsonyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba.
Az eső ellenére több ezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, melyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában.
Karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek. Erről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szenteste Budapesten.