Kiválóan helytálltak a győri úszók
Az 59. Sette Colli olimpiai kvalifikációs versenyen részt vett az európai úszósport színe-java, s ahogy azt az elmúlt 10 évben megszokhattuk, az Uni-Győri Úszó SE sportolói is sikeresen képviselték Magyarországot.
Az 59. Sette Colli olimpiai kvalifikációs versenyen részt vett az európai úszósport színe-java, s ahogy azt az elmúlt 10 évben megszokhattuk, az Uni-Győri Úszó SE sportolói is sikeresen képviselték Magyarországot.
Fantasztikus eredménnyel rukkoltak ki a fiatal győri úszók, a négy napos Serdülő Úszó Országos Bajnokságon az éremtáblát és a ponttáblázatot egyaránt megnyerték, maguk mögé utasítva a legnagyobb fővárosi egyesületeket is.
Komoly energiahatékonysági munkálatokat követően szombat reggel 6 órától újra megnyithatott az Aqua Sportközpont 50 méteres medencéje. Ezt a helyszínen jelentette be Győr polgármestere. Dr. Dézsi Csaba András elmondta, a medence elavult halogén megvilágítását kellett LED-esre cserélni, ami jóval kevesebb energiát használ, mint a korábbi világítás.
Szabó Szebasztián ezüstérmet nyert 50 méter gyorson a Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű nemzetközi úszóverseny első napján, pénteken.
Rendkívüli izgalmak között megőrizte vezető pozícióját az Uni-Győri ÚSZÓ SE vidám csapata az idei év legrangosabb hazai serdülő versenyén!
Szerdától szombatig rendezik meg Kaposváron a Serdülő Úszó Országos Bajnokságot, ahol 76 egyesület 441 versenyzője küzd az érmekért. Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, az UNI - Győri Úszó Sportegyesület versenyzői is szép számban álltak rajthoz, s ha már ott voltak, a legjobb tudásuk szerint képviselték klubjukat.
Az új, energiatakarékos világítótesteket is beüzemelték, ezzel a felújítási munkálatok befejeződtek az Aqua Sportközpont Győrben. Az 50 méteres medence feltöltését megkezdték, s várhatóan június 24-én újra birtokba vehetik az úszni vágyók.
S még mindig iszonyatosan hiányzik a sporteseményekről. Mert Knézy Jenő maga volt a sport, a már életében legendává vált sportkommentátor, s húsz éve nem tudja senki betölteni azt az űrt, amit maga után hagyott. Vélhetően mert lehetetlen: az ösztönös tehetség, a rengeteg tanulás, a felkészültség, az alázat és az elegancia nem utánozható, szerencsére. Knézy Jenőre, a tévés szakma ikonjára emlékezem, élményeimen keresztül.
Az elmúlt hétvégén tartott Sopron Open után Sós Csaba szövetségi kapitány és az utánpótlás-csapatokat irányító vezetőedző, Krajnyák György véglegesítette a nyári világversenyekre utazó úszóválogatottakat.
A Győri Úszó SE két versenyzője, Szabó Szebasztián és Jakabos Zsuzsanna nagy fába vágta a fejszéjét idén amikor eldöntötték: elindulnak a Mare Nostrum úszó viadal mindhárom állomásán. Sebestyén Dalma ezen a hétvégén, a magyar válogatott tagjaként csatlakozott hozzájuk.