Előzetes eredmény: Van der Bellent első fordulóban újraválasztották
Alexander Van der Bellen hivatalban lévő osztrák államfőt a vasárnap tartott elnökválasztás első fordulójában újraválasztották - derült ki az előzetes eredmények ismertetéséből.
Alexander Van der Bellen hivatalban lévő osztrák államfőt a vasárnap tartott elnökválasztás első fordulójában újraválasztották - derült ki az előzetes eredmények ismertetéséből.
Giorgia Meloni jobboldali olasz kormány élén lehet az ország első női miniszterelnöke, miután a parlamenti választásokon vezetésével diadalmaskodott a konzervatív pártszövetség - írta a Reuters.
A jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon - döntött kedden az Országgyűlés, amely a megye elnevezést vármegyére változtatta a magyar közigazgatásban.
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Darnózseliben, miután a testület 2021 augusztusában feloszlott - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője kedden az MTI-t.
Az egyedüli jelöltként induló Radics Attila (Fidesz-KDNP) lett a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergény polgármestere a vasárnap tartott időközi választáson - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.
Annak érdekében, hogy a kamarai tagok minél könnyebben élhessenek szavazati jogukkal a 2022. május 20-án esedékes agrárkamarai választásokon, az 5 évvel ezelőtti 248-ról közel másfélszeresésre, 361-re növeli a szavazási központok számát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A választási jogosultságról és a szavazás helyéről a tagok a NAK portálján tájékozódhatnak, illetve rövidesen postai úton választási értesítőt is kapnak. A tagoknak lehetőségük van arra, hogy a számukra – a lakóhelyük vagy telephelyük alapján – kijelölt szavazóközpontot az adott megyén belül módosítsák, és egy másik szavazóhelyen voksoljanak.
Több külföldi politikus is gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek, miután a Fidesz elsöprő győzelmet aratott a 2022-es országgyűlési választáson.
A Kossuth Rádióba látogatott péntek reggel Orbán Viktor. A miniszerelnök a háborúról, annak gazdasági következményeiről, de a közelgő választásokról is beszélt a műsorban.
Háború vagy béke, fejlődés vagy megtorpanás, ez a tétje a parlamenti választásnak Győrben is. Erről beszélt a polgármester Híradónknak, miután szokásos, két hetenként esedékes vizitjén járt a Győr Plusz Rádióban. Dr. Dézsi Csaba András kiemelte, az is fontos, hogy milyen gazdasági lépések születnek a jövőben, és hogy azok mennyire segítik a győri törekvéseket.
Rendkívüli nyitva tartással biztosítják jövő szombaton és vasárnap a kormányablakok és okmányirodák a választáshoz kapcsolódó okmányok pótlásának ügyintézését - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel vasárnap.