Magyar Vállalkozók Napja
A napokban már huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Magyar Vállalkozók Napja ünnepséget Budapesten.
A napokban már huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Magyar Vállalkozók Napja ünnepséget Budapesten.
A vállalkozókat érintő rezsicsökkentésről döntött a kormány. Orbán Viktor a Magyar Vállalkozók Napján elmondott beszédében jelentette be, hogy 10 eurós csökkentést hajtanak végre a vállalati energiaáraknál. A részleteket később hozzák nyilvánosságra, de elemzői várakozások szerint az ipari villamosenergia egységára csökkenhet majd ennyivel, vagyis nagyjából 3800 forinttal.
Évértékelő ünnepséget tartott a Győri Ipartestület. A Zöldfa étteremben rendezett eseményre a tagságon kívül ellátogatott dr. Dézsi Csaba András polgármester, Dr. Pető Péter, a vármegyei közgyűlés alelnöke, valamint a térség több kistelepülésének polgármestere.
Minden eddiginél több, összesen 107 cég nyerte el 2024-re a „Kamara által ajánlott vállalkozás” tanúsítványt. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara védjegyprogramjának egyik ötletgazdája szerint van igény a vállalkozók részéről a tanúsítványra, évről-évre egyre többen pályáznak a címre.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara idén az AUDI HUNGARIA Zrt.-t tüntette ki a Kisalföldi Presztízs Díjjal „Az év vállalkozása” kategóriában. A díjról a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara válogatott tagjaiból álló kuratórium döntött az Audi Hungaria több mint három évtizede tartó gazdasági teljesítményének elismerésére. A díjat az Audi Hungaria nevében Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja vette át.
Ha a szívünkre tesszük a kezünk, akkor ugye, hogy bevalljuk, hogy nem lehet rántotthús nélkül élni?! Nos, ezt vallja Varga Gergely is, aki a belvárosi Panír Bisztró tulajdonosa és szakácsa. Őszinte, céltudatos és hisz a minőségi magyar konyha erejében. Vele beszélgettünk álmokról, panírról, olajról, rántott húsokról és a minőségi vendéglátásról.
A győri Széchenyi István Egyetem szoros együttműködésre törekszik a gazdasági szféra szereplőivel. Erre példa a Management Partners Holding Zrt.-vel meglévő, az új innovációk megvalósítására, kutatás-fejlesztésekre, valamint a képzésekre kiterjedő partnerség is. A magyar tulajdonú vállalkozás hosszú távú kapcsolatban gondolkozik, amelynek a hallgatók is nyertesei lehetnek.
Már az ötödik Ideathont rendezték meg pénteken a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A három napos interaktív esemény egy ötletverseny, mely során közösen kiválasztott témákon dolgoznak a versenyzők csapatokban.
A győri startup élet alfája és omegája a Start IT up Egyesület, amelynek célja, hogy a helyi vállalkozók és vállalkozni vágyók támogatásával a jövő generációja is megtalálja a számításait, és megvalósíthassa az ötleteit.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 2023. májusában egy többállomásos rendezvénysorozatot indított, amely során a kiemelt gazdasági szereplők vezetői számára kívánja bemutatni a vállalatokat érintő aktuális kiberbiztonsági fenyegetéseket, valamint a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló új törvény tervezetét.