Címke: vármegye
Hirdetés
Győr+ 2024.06.10.

Így állhat össze a győri képviselő-testület, valamint a vármegyei közgyűlés!

Vasárnap választott az ország, rendhagyó módon a helyhatósági választások mellett idén európai parlamenti választásokat is tartottak június 9-én. Számos adatot közöltünk már azzal kapcsolatban ami városunkat és vármegyénket érinti, most mutatjuk azt is, hogy a győri képviselő-testület valamint a vármegyei közgyűlés várhatóan hogyan áll majd össze.

P. Csapucha Adrienn 2024.02.23.

Közel 4000 esetnél bizonyítottak a lánglovagok vármegyénkben

Új rendezvényközpontjában az idei év első ülését tartotta meg pénteken a vármegye közgyűlése. A költségvetés elfogadása mellett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről Sallai Péter adott tájékoztatást az igazgatóság 2023. évi tevékenységéről. A tűzoltó tábornok prezentációjában elhangzott, hogy 2014 óta egy markáns emelkedés látható az események számánál, tavaly például rengeteg viharkárral kapcsolatos bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez.

P. Csapucha Adrienn 2023.08.17.

Értéket teremtenek a jövőért: díszközgyűlés és díjeső a vármegyén

Augusztus 20-hoz közeledve csütörtökön tartották Győr-Moson-Sopron Vármegye Díszközgyűlését, először új helyszínen, a napokban elkészült, a Mosoni-Dunán partján fekvő rendezvényközpontban. Az ünnepi eseményen azok munkáját díjazták, akik tevékenységükkel szolgálták a vármegyét, és ezáltal az itt élők érdekeit.

P. Csapucha Adrienn 2023.08.15.

Múlté a romos pártcsónakház, pazar környezetben tündököl a vármegyei rendezvényközpont

Több mint 800 millió forintból öltözött új köntösbe az egykori MSZMP pártcsónakház a Mosoni-Duna partján. A beruházás európai uniós és a vármegyei önkormányzat saját forrásából, kormányzati támogatás segítségével, pazar környezetben tündököl a Töltésszer utcában. Nemcsak saját rendezvények lebonyolítására lesz alkalmas az akár 150 fő befogadására képes létesítmény, konferenciák, sőt esküvők és sportprogramok is helyet kaphatnak az épületben.

P. Csapucha Adrienn 2023.07.13.

Térkép segít a kalandok felfedezésében

Szigetköz és Pannonhalma környékének élményt kereső turistáit ezentúl egy úgynevezett kalandtérkép segíti, melyet az Aktív Magyarország készített el, és amelyet csütörtökön mutattak be Győrben a sajtó képviselőinek. A 72 ezer példányban megjelent kiadvány 101 turisztikai attrakciót sorol fel, a hiánypótló információs füzet online is elérhető.

Szerző és fotó: P. Csapucha Adrienn 2023.05.09.

Körbeér a kerékpárút Győrnél

Jelentős és régvárt fejlesztés kivitelezése kezdődött a napokban, munkagépek masíroznak Abda és Öttevény határában. A 2,5 kilométer hosszú kerékpárút építésével nem csak a térségben ingázók közlekedése válik biztonságossá, a projekt a turizmus szempontjából is jelentős lesz a jövőben, akár már ősztől, októberre ugyanis elkészülhet a beruházás.

Ficsór Dávid 2023.03.09.

Németh Zoltán: „A kormány helytáll!”

Megnyíló uniós pályázati lehetőségek, klímavédelem, foglalkoztatási fórum. Többek között ezekről a témákról beszélt Konkrét című műsorunkban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés elnöke.

Hirdetés