Sztárparádé a fesztiválon és Vuk a Vaskakasban
A Tavaszi Fesztiválé és a Vaskakas Bábszínház Vuk című előadásáé a főszerep a Helló Győr!-ben.
A Tavaszi Fesztiválé és a Vaskakas Bábszínház Vuk című előadásáé a főszerep a Helló Győr!-ben.
Grandiózus látványvilágú nagyszínpadi előadásra készül a Vaskakas Bábszínház.
A Himnuszunk születése napját, azaz január 22-ét legújabb kori történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává, amikor megemlékezünk legfontosabb közös kincsünkről. A győri önkormányzat díjátadással és műsorral köszöntötte a jeles napot a Vaskakas Művészeti Központban szerdán este.
A Misi Mókus kalandjai évek óta népszerű történet, a Vaskakas Bábszínház közönsége is nagyon szereti a belőle készített darabot.
A bábszínház félévértékelőjét Kocsis Rozi igazgatótól hallhatják a hallgatók.
Nagy örömmel indult a 2020-as év a győri Vaskakas Bábszínháznak.
2019 utolsó Megszólal a Vaskakas című magazinjában már a jövő évre készültünk.
Furcsa dolog év végéről beszélni egy színház életében, hiszen a 2019/2020-as évad még csak gyakorlatilag a feléhez ért.
Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a hároméves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra.
A Leszállt az ég dicső királya egy egyszemélyes betlehemes előadás, amely ötvözi az adventi és karácsonyi népi színjátékok szinte minden fajtáját.