Vasúti csapórúdnak ütközött, majd elhajtott a helyszínről
Ismeretlen személy hajtott be Győrben egy vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére, járművével a csapórúdnak ütközött, amely ennek következtében letörött.
Ismeretlen személy hajtott be Győrben egy vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére, járművével a csapórúdnak ütközött, amely ennek következtében letörött.
Magyarországot és többek között Győrt érintő nemzetközi járatok menetrendjét is befolyásolja a német vasutasok szerda hajnaltól hétfő kora estig tervezett munkabeszüntetése - közölte a Mávinform kedden.
Hatnapos, rekordhosszú sztrájkba lépnek a német mozdonyvezetők szerda hajnaltól hétfő kora estig, miután szakszervezetük elutasította a Deutsche Bahn (DB) állami vasútársaság legújabb bér- és munkaidő ajánlatát.
Idén januárban ünnepli az újjászervezésének 10. évfordulóját a MÁV-START telefonos ügyfélszolgálata a MÁVDIREKT. A jubileumra egy rekordévvel készültek, 2023-ban több mint 750 ezer hívást bonyolítottak le, valamint elindult a mesterséges intelligencia által működtett robotasszisztens Elvira, aki 333 ezer alkalommal segítette az utasokat. 2024 májusától pedig már a MÁV-VOLÁN-csoport színeiben a Volánbusz ügyfélszolgálati feladatait is a MÁVDIREKT látja majd el.
Pénteken Almásfüzitő és Komárom között felsővezetékhiba lassította a közlekedést, mely természetesen érintette a győri fővonalat is - közölte kora reggel a Mávinform. Délelőtt aztán megjavították a berendezést, így folyamatosan helyreállhat a rend az érintett szakaszon.
Mindkét vágányon közlekednek a vonatok Kelenföld-Budaörs-Biatorbágy között.
Járműhiba miatt késnek a vonatok a Győr-Veszprém vonalon - közölte a Mávinform csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
Mától újra 140 km/órás maximális sebességgel közlekedhetnek a vonatok a győri fővonal ősszel felújított pályaszakaszának jobb vágányán. Az elmúlt két napban Biatorbágy és Szárliget között elvégezték az előírt méréseket, amelynek kiértékelése után a harmadik, december 9-ig tartó fázisban felújított jobb vágányon is vissza lehetett állítani a pályasebességet. A rekonstrukció során korábban, novemberben befejezett bal vágányon már december közepén megszüntették a sebességkorlátozást, így azóta azon akár 140 km/órával is haladhatnak a személyszállító vonatok. A feszített ütemű, ám jól megszervezett felújítás sikeres volt, ennek köszönhetőn az ország egyik legforgalmasabb vonalszakaszán, Biatorbágy és Szárliget között – 300 méter kivételével – már korlátozás nélkül közlekednek a vonatok. A győri fővonalon így pontosabban, megbízhatóbban tudjuk biztosítani az elővárosi, távolsági és nemzetközi forgalmat.
A német vasúttársaság, a Deutsche Bahn (DB) tájékoztatása szerint Németországban január 10-én szerdán hajnali 2 órától január 12-én pénteken 18 óráig munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ideje alatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani. A DB azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben tehetik, halasszák el utazásukat. A Németország felé utazóknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felületein, illetve ügyfélszolgálatainál - olvasható a MÁV honlapján.
Debrecenben tartott sajtótájékoztatót Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki bejelentette, március 1-jétől drasztikus változások lesznek a magyarországi tömegközlekedésben. Innentől csak vármegye- és országbérletet lehet majd vásárolni, minden egyéb, eddig kapható bérletformát megszüntetnek.