Elhunyt az AC/DC korábbi dobosa
A gyászhírt a zenekar osztotta meg a közösségi médián keresztül.
A gyászhírt a zenekar osztotta meg a közösségi médián keresztül.
Farkas István „Richie”, a Falcon Project zenekar vezetője nyáron zsűritag volt a Színpadra fel! győri tehetségkutatóban, ezúttal a Magunk Köztbe látogatott. A rocker lelkesen mesélt az azóta eltelt néhány hónap eseményeiről és fellépésekről, de a zenekart érintő személycserékről is.
Az 1962-ben alakult Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega együttes több tekintetben is úttörőnek számított a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow.
Függ Gergely járt a Győr+ Rádió stúdiójában, a Várakozni Tilos zenekar tagja elmesélte a „Színpadra Fel” tehetségkutató versennyel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait.
A Flopp formáció hat tagjából két tehetséges zenész látogatott el a Győr+ Rádióba vasárnap, vidáman, energikusan a Magunk köztbe. Képzett zenészként közönség kedvenccé váltak változatos repertoárjukkal a „Színpadra Fel” versenyben.
Léhárt Mira és Polgár Patrik az idei Fröccsnapok tehetségkutató versenyének döntősei voltak a Mélyvíz vendégei, fiatalos hangulatot varázsolva a stúdióba. Tisztában vannak azzal, hogy még az út elején tartanak, de ők mindent megtesznek azért, hogy beírják magukat a zene történelemkönyvébe.
A Kétszemközt zenekar frontembere Szabó Gábor járt Bajzát Zsuzsinál és Herkely Ákosnál a Győr+Reggeliben, hiszen ők is bejutottak a Színpadra Fel! zenei tehetségkutató döntőjébe. A zenészeket szombaton, 16 órától láthatjuk majd a Dunakapu téren.
A sors akarta, hogy Míra és Patrik zeneileg egymásra találjon, hiszen mindez csak egy véletlennek köszönhető. Patrik egy videón látta és hallotta először Mírát, ráírt, és ma már másfél éve készítik közösen a dalokat. Az ő formációjuk is bejutott a Színpadra fel! döntőjébe, a csapatnak ez lesz az első nagyszínpados fellépése.
Pénteken délelőtt hivatalosan is átadták Magyarország legnagyobb fürdőberuházását, melyet este egy fergeteges nyitóbuli követett a komplexum csodálatos környezetében. Először DJ Dominique, majd a győri duó, a TNT szórakoztatta a közönséget. Szombaton pedig a fürdőzők előtt is megnyitja kapuit a létesítmény, melyről természetesen a Győr+ is beszámol!
A nemzeti ünnephez közeledve újabb különlegességgel kedveskedik a győrszentiváni zenekar. A Falcon Project ezúttal a Nemzeti dalt zenésítette meg, nem is akárhogyan. A részletekről a Győr+ Rádió stúdiójában beszélt a formáció két oszlopos tagja, Kondor Gábor és Farkas István Richie.