Alamuszi nyuszi nagyot ugrik…A legtöbben így ismerjük a mondást, ám a március 26-án lezajlott játékos anyanyelvi verseny komáromi középdöntőjében megtudtuk, hogy nem a nyuszi, hanem a macska.

 Az „Anyanyelvi játékok” elnevezésű versenyt a sátoraljaújhelyi Magyar Nyelv Múzeuma szervezte, lehetőséget adva arra, hogy olyan szólásokkal, nyelvi fejtörőkkel is találkozzunk, amelyekre nyelvtanórán esetleg nem kerül sor, ám szókincsünk, beszédkészségünk mégis fejlődik általuk, például a Közös előtag, közös utótag, a Szóvégmutató vagy a Beszélő városok feladatban. 

A többfordulós verseny szóbeli szakaszában 4 csapat mérte össze  tudását. A Pozsonyból érkező Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium, a komáromi Selye János Gimnázium 4 fős válogatottja és a mi csapatunk (Kristofori Richárd, Makra Bálint, Pozsgai Levente Gordon, Sipos Sándor) a PÁGISZ-ból. Győr-Moson-Sopron vármegyéből mi voltunk az egyedüli továbbjutó, így kerültünk össze a nyugat-magyarországi régió versenyén a 3 felvidéki csapattal. A játékos vetélkedő helyszínét a Selye János Gimnázium adta, ide érkezett Sátoraljaújhelyről Brézai Zoltán, játékmester és a zsűri tagjai. 

Izgatottan léptük át a nagymúltú iskola küszöbét, melyről megtudtuk, hogy az 1649-ben alapított jezsuita, később bencés gimnázium utódja.1994-ben vette fel egykori diákjának, Selye Jánosnak a nevét. A híres orvosbiológus az 1930-as években dolgozta ki a stresszelméletét, így a „stressz atyjaként” is emlegetik. Híres mondása: „Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá.” Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, szükség volt egy kis netes böngészésre, de legalább ezzel is bővült tudásunk. Ez volt az első nagy tanulsága nyelvi kirándulásunknak. A második, hogy megismerhettünk diákokat különböző felvidéki iskolákból, ami szerintünk felbecsülhetetlen tapasztalat, barátkozóak és kedvesek voltak, gratuláltunk is egymásnak az eredményhirdetés után. A versenyzés során izgalmas és kreatív feladatok vártak ránk, amelyek próbára tették nyelvi leleményességünket és színészi képességeinket is, hiszen például a meseíró feladat után a mesét elő is kellett adnunk. Az Activity- játékban pedig a közmondások elmutogatása jelentett kihívást.

A szoros versenyben végül 1 ponttal maradtunk le az első helyezett csapat pontszámától, a sátoraljaújhelyi döntőbe tehát a komáromi csapat jutott. Azért annyira nem lettünk szomorúak, a városban sétálgatva örömmel állapítottuk meg, hogy Komárom határon túli oldala mennyivel színesebb hely, mint ahogy azt ezelőtt elképzeltük. Különösen az Európa-udvar tetszett a sokféle nemzeti építészeti stílust megidéző házaival.

Úgy érezzük, hogy nagyon hasznos nap volt ez számunkra, több szempontból is. Egyfelől magabiztosabbak lettünk anyanyelvünk használatában, másfelől pedig a csapat tagjai is egy kicsit jobban összekovácsolódtak a megmérettetés során. Jól éreztük magunkat, biztosak vagyunk abban, hogy ez a nap örök emlék marad számunkra és büszkék vagyunk rá, hogy iskolánk hírnevét is öregbíthettük. 

Végezetül szeretnénk közzétenni azt a mesét, amelyet az alábbi 10 szó beépítésével kellett megírnunk a megadott címhez illően.

1. Latorca 2. villám 3. menta 4. villanymozdony 5. komód 6. kamion 7. múzeum 8. ellazít 9. kiszáradt 10. gyöngysor

Az anyanyelv és a szarvas

Egy hűvös téli estén a Latorca folyó partján, ahol a fák lombjai már rég lehullottak, egy különleges szarvas tűnt fel a holdfényben. A szarvas nem volt akármilyen állat, hiszen a szarvai közé ékes gyöngysor volt fűzve, amely az őseiről mesélt. Ez a szarvas a Nyelv Őrzője volt, akit az anyanyelv szelleme választott ki, hogy megvédje a régmúlt történeteit és szavait a feledéstől.

Aznap este villám cikázott az égen, és a szarvasnak sürgősen dolga akadt. A Latorca vize ugyanis lassan kiszáradt, veszélyeztetve a környék növényeit és állatait. A szarvas tudta, hogy a folyó vizének eltűnése az emberek hanyagságának következménye, hiszen már nem törődtek a természet szavaival és figyelmeztetéseivel. Elindult hát a közeli faluba, ahol a szarvas elmondása szerint még mindig élt egy ember, aki értette az anyanyelv szellemének üzenetét. Ez az ember, egy idős bölcs, egy régi komód tetején tartotta a múlt emlékeit: régi könyveket, mentaillatú zacskókat, és egy apró villanymozdonyt, amit a gyermekeinek készített évekkel ezelőtt. A szarvas lassan belépett a házába.

– Nyelvünk ősi szavai lassan eltűnnek, ahogy a Latorca vize is – kezdte a szarvas. – Te vagy az utolsó, aki megmentheted őket. Az idős ember sóhajtott.

– Az emberek túl elfoglaltak. Kamionok zaja tölti be a világot, és a múzeumok polcain porosodnak a régi történetek. Hogyan találhatnék utat a szívükhöz?

A szarvas ekkor lehajtotta a fejét, és azt mondta:

– Nem kell mindenkit megváltoztatnod. Elég, ha egyetlen történetet mondasz el újra, hogy az emberek emlékezzenek.

Az idős ember kinyitotta a komódot, elővett egy régi mesekönyvet és mesélni kezdett a falusi gyerekeknek. A történet hallgatása ellazította a gyerekek szívét, mintha a mese varázslatos módon megnyugtatta volna őket. A Latorca vize lassan újra áramolni kezdett, és az anyanyelv szelleme boldogan tekintett le a világra.

Azóta is mondják, hogy ha valaki mesét olvas a gyöngysoros szarvas történetéről, az sosem felejti el az anyanyelv értékét és erejét.

Az összefoglalót készítette: Makra Bálint és Kristofori Richárd 12.E, 
PÁGISZ
Támogató tanár: Béres Márta

Az idei a negyedik év, amikor Diáktudósítók anyagai jelennek meg a Győr+ Médiában. Ebben a rovatban saját írásaikat, anyagaikat közöljük, az itt található cikkek nem a Győr+ Média által készített anyagok.