Győr+
2017.03.01. 19:09

125 éve született Boldog Apor Vilmos

125 évvel ezelőtt, 1892. február 29-én született Apor Vilmos. Az évfordulón felidézzük Győr vértanú püspökének emlékezetét.

Apor Vilmos 1941. március 1-jén érkezett püspöki székhelyére, Győrbe, és másnap, március 2-án megtörtént a hivatalos beiktatás. Püspöki jelmondata ez volt: „A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset.” Az egykori gyulai plébános püspökként is emberszeretettel, alázattal kormányzott.

A harmadik zsidótörvény hatálybalépése után kezdte meg püspöki működését, és átérezte az Egyház felelősségét. Tiltakozással, kérelmekkel próbált segíteni, majd bújtatta a hozzá fordulókat, illetve továbbküldte őket Angelo Rotta nunciushoz vagy nővéréhez, Apor Gizellához, aki a Magyar Vöröskereszt vezetője volt.

 

A polgári lakosság sorsát is szívén viselte. Sokakat befogadott, elhelyezett, anyagilag segített. 1945-ben, a húsvét előtti napokban, miután az orosz csapatok ostromgyűrűt vontak Győr köré, sok százan találtak menedéket a püspökvár pincéiben. És Győr püspöke kijelentette: „Egyszer úgyis meg kell halni, inkább ilyenkor adja oda az ember az életét.”

Nagypénteken részeg orosz katonák el akarták vinni a pincében tartózkodó asszonyokat és lányokat. Egy katona rálőtt az ellenállást tanúsító Apor Vilmosra. Egy asszony, meglátva vérző homlokát, felkiáltott: „Püspök atyánk, ezt értünk tette!” Erre ő halkan, mosolyogva felelt: „Szívesen, nagyon szívesen!”

Apor Vilmos április 2-án, húsvéthétfő hajnalán halt meg.

 

forrás: Győri Egyházmegye