Győr+
2016.12.09. 13:57

20 százalékkal javul a Graboplast idei eredménye, bővítést terveznek Győrben

Több mint 20 százalékkal javul a speciális padlóburkolatokat gyártó győri székhelyű Graboplast Zrt. eredménye az idén a tavalyihoz képest; a vállalat jövőre mintegy kétmilliárd forintból új gyár építését tervezi a kisalföldi megyeszékhelyen - mondta vállalat elnök-vezérigazgatója.

Jancsó Péter elmondta, hogy idén 2-4 százalékos növekedést érhet el a vállalat. A termékeinek több mint 90 százaléka exportra megy, egyebek mellett Törökországba, a közel-keleti országokba, valamint Franciaországba, Németországba, Belgiumba, Hollandiába és Luxemburgba.

Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogy a jövő év második felében mintegy kétmilliárd forintból új gyárat építenének, ahol elsősorban kültéri, úgynevezett WPC burkolatokat gyártanának. A tervek szerint a gyár Győrben épülne, a megvalósításhoz 800 millió forint támogatást már elnyertek.

A beruházással 50 új munkahely jönne létre.

A Graboplast speciális padlóburkolatokat gyárt, Győrben, Tatabányán és Kecskeméten összesen mintegy hétszáz embert foglalkoztat.

A Graboplast Zrt. adózott nyeresége több mint kétszeresére, 467 millió forintra nőtt tavaly, a 2014. évihez képest, árbevétele pedig 3 százalékkal, 18 milliárd forintra nőtt 2014-hez képest, amelynek kilencven százaléka exportból keletkezett.

Fotó: Mapio.net

MTI