225 éves a Révai Miklós Gimnázium
Február 22-én 17 órakor kezdődik a Révai Gimnázium dísztermében az iskola 225. jubileumi tanévének nyitó rendezvénye.
Ezen alkalommal a névadóra emlékeznek, felidézve, hogy milyen lehetett Győr városa az 1700-as évek második felében. Meghívott előadók, az iskola volt diákja, dr. Dominkovits Péter, a Soproni Levéltár igazgatója idézi fel az akkori kor társadalmát, kultúráját, hangulatát.
Tanítványai emlékeznek Federmayer István Tanár Úrra, aki talán a legjelentősebb kutatója volt Révainak, és munkásságának.
Az előadások között az akkori kor legjelentősebb magyar költőinek, és íróinak a műveiből hallgathatnak énekszóval és zeneszóval ízelítőt, a Révai Zenei Műhely előadásában.
Nagy szeretettel várnak minden volt révais diákot erre az eseményre.